Ezután is szabályozott keretek között fog zajlani a fakitermelés az erdőkért felelős államtitkár szerint
Az erdészeti, a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok szakemberei a fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet módosítása után is ugyanúgy ellenőrizni fognak minden fakitermelést, mint eddig – erről az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Komoly ellenőrzés mellett zajlik majd a fakitermelés az elkövetkezendő időszakban is. (Fotó: Pixabay)
Zambó Péter azt mondta, minden benyújtott fakitermelési terv előtt helyszíni bejárást tartanak a szakemberek, és vagy engedélyezik az erdőgazdálkodónak a fakitermelést vagy sem. – Amit most a (jog)szabályokban megnyitottunk, az a vészhelyzetre vonatkozó intézkedéseket vetíti előre, ha viszonylag gyorsan nagy mennyiségű fára lenne szüksége lenne az országnak. – fogalmazott.
Van tartalék tűzifa is a rendszerben a megszokott kitermelésből
Az államtitkár hangsúlyozta: az éves tervek értelmében az év hátralévő részében 1,3 millió köbméter tűzifa kitermelését fogják elvégezni az állami erdőgazdálkodók, emellett számítanak magánerdő-gazdálkodók által kitermelt tűzifára is. Elmondása szerint jelenleg 3,8 millió köbméter akácfa kitermelésére van legális lehetőség, nem védett és nem naturás területen. Ha szükség van rá, akkor ezeket a területeket veszik előre. – Magyarországnak nagyjából 400 millió köbméter élőfakészlete van, ennek gyarapodása átlagosan 13 millió köbméter évente. Ebből a 13 millió köbméterből termelnek ki az állami és a magánerdő-gazdálkodók közel átlagosan 8-8,5 millió köbmétert évente, amiből 3-4 millió köbméter tűzifa. Tehát közel 4-4,5 millió köbméter tartalék van a rendszerben – tette hozzá. Jelezte, az sem fog gondot okozni, hogy két héttel előrébb hozták a kitermelési idő kezdetét, a folyamatot meg lehet kezdeni most augusztusban is a talaj és a madárvilág károsítása nélkül. Ezzel az előrehozott termeléssel 100-150 ezer köbméter fát lehet letermelni, így 90 nap múlva ez a mennyiség már száraz tűzifaként kerülhet piacra – mondta.
Az államtitkár jelezte: a magánerdő-gazdálkodóknál szintén a törvényi előírások szerint zajlanak a fakitermelési folyamatok, őket is ellenőrzi az erdészeti hatóság.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási…
Tovább olvasom >Kulcsfontosságú a felelős mezőgazdasági vízgazdálkodás az aszályos időszakban
Kiemelten fontos, hogy a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás…
Tovább olvasom >Innovatív tudásra épít a jövő vadgazdálkodása
A fenntartható vadgazdálkodás napjainkban alapvető elvárás, amelyhez magas színvonalú képzés…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Ezért nem fenntartható a 2026-os költségveté
A Parlament elfogadta a 2026-os „háborúellenes” költségvetést, mely a legtöbb…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >