Ezt gondolják a makrogazdasági elemzők az élelmiszer-árstopok jövőjéről
Miközben Parragh László az árstopok kivezetésének hatásairól beszélt, a témában több elemző is érdekes gondolatmagokat ültetett el.

Jót fog tenni a gazdaságnak az árstop kivezetése
„Minél hamarabb ki kell vezetni az árstopokat, mert durván piactorzító hatásuk van. Egyrészt valóban adott némi segítséget a családoknak, csakhogy gyorsan hiány is lépett fel több árstopos termékből, másrészről pedig gyorsan kiderült az is, hogy a kereskedők más termékekben igyekeztek realizálni azt a kieső profitot, ami az árstoppal kiesett. Több termék esetében tavaly február óta beszélhetünk árstopról, ami nagy károkat is okozott”
– mondta el Virovácz Péter, az ING vezető elemzője a Pénzcentrumnak, aki szerint az árstopok kivezetése meglöki majd a vágtató inflációt, de ennek hatása elenyésző ahhoz képest, ha folytatódik a jelenlegi helyzet.
Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője szerint most reális esély van megszabadulni az árstoptól, mert a kereskedelem nem tarthatja fenn a jelenlegi állapotot, és csak további hiányjelenségekkel kell szembenézniük, ha nem történik hamarosan változás.
„Piactorzító, és rendkívül káros az árstop intézménye. Egyfelől a hiányjelenség, másfelől a hosszas időhúzás, ami még nehezebbé teszi mindezt, így biztos vagyok abban, hogy hamarosan ki fogják vezetni. Ami árstop maradt az élelmiszereken, nem érte el azt a célját, hogy csökkenjenek az élelmiszer-kiadások: minden nem árstopos termék ára emelkedett. Reális esély van arra, hogy az eredetileg meghirdetett áprilisi időpontban most már valóban elköszönhetünk az árstopoktól”
– fogalmazott a lapnak az elemző.
Kapcsolódó cikkeink
Romló külkereskedelmi egyenleg: okok és kilátások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: februárban 665 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a kivitel volumene 2,3 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 6,7 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem mindegy, mekkora tojás kerül a polcokra: genetika, életkor és a láncok tenderlogikája dönt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

