Ezer nappal a párizsi olimpia előtt internetes boltot nyitott a NOB

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 10. 28. 11:08

Ezer nappal a 2024-es, párizsi olimpia rajtja előtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megkezdte a hivatalos ötkarikás termékek egységes és egy felületen történő internetes értékesítését.

 

Internetes boltot nyitott a NOB, kép: euronews

A szervezet csütörtöki közlése alapján az olimpiai boltban (Olympic Shop) a soron következő – Párizs után a 2026-os téli, valamint a 2028-as nyári ötkarikás játékok jön majd Milánóban/Cortinában, illetve Los Angelesben – olimpiai és paralimpiai játékokhoz kapcsolódó különböző árucikkeket lehet megvásárolni: kiegészítőket, ruhákat, szurkolói felszereléseket, kabalákat, ajándék- és emléktárgyakat.

A NOB nemcsak a jövőbeli olimpiákra gondolt, hiszen a termékskálán a korábbi játékokhoz kapcsolódó tárgyakat is megtalálhatnak a sportrajongók, illetve gyűjtők. Reményeik szerint az internetes vásárlás lehetőségével tovább mélyítik az olimpiák amúgy is gazdag örökségét, illetve azt még közelebb hozzák a jelenhez és a fiatalokhoz.

Kiemelték: jelenleg a párizsi olimpiával kapcsolatos egyes termékek érhetők el az online boltban, a kínálat pedig hamarosan bővül.

Rendelni egyelőre az Egyesült Államokban, Mexikóban, valamint a legtöbb európai országban – köztük Magyarországon – lehet, terveik szerint azonban jövő nyárra Kína és Oroszország kivételével a világ minden országából meg lehet ezt tenni. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink