Ezek most a a világgazdasági növekedés legnagyobb hátráltatói egy kutatás szerint
A klímaváltozás visszafoghatja a világgazdaság növekedését is, ami helyi, regionális, valamint nemzetközi lépéseket tesz szükségessé – mondta a CNBC-nek Anders Levermann, a Potsdam Institute for Climate Impact Research nevű kutatóintézet vezetője.
Levermann és csapata nemrég publikált egy kutatást a Nature című magazinban, amelyben arra jutottak, hogy AZ EXTRÉM ESŐZÉSEK ÉS A „NEDVES” NAPOK SZÁMÁNAK EMELKEDÉSE VISSZAFOGJA A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉST.
A kutatók több mint 1500 régió adatait vizsgálták meg 1979 és 2019 között, és arra jutottak, hogy kimutatható, az olaj és szén elégetéséből fakadó klímaváltozás, illetve az ebből adódó fokozott esőzések negatív hatással vannak a világgazdaság teljesítményére.
A tanulmány vezető szerzője, Leonie Wenz hozzátette, bár a bőséges éves esőzés alapvetően még pozitív gazdasági hatással is bírhat, különösen a mezőgazdaságra erőteljesen támaszkodó területeken, a központi kérdés a csapadékmennyiség napi eloszlása.
Kapcsolódó cikkeink
Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Befektetői felmérés: markánsan romlanak a globális üzleti szektor idei világgazdasági növekedési várakozásai
Markánsan romlanak a globális üzleti szektor idei világgazdasági növekedési várakozásai…
Tovább olvasom >Új munkavállalói értékrend formálódik – avagy mit jelent ma a „jó munkahely”?
A Randstad globális kutatása, a Workmonitor 2025 átfogó képet ad…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >