Ez volt 2015 – A Magyar Vendéglátók Ipartestületének eseménynaptára
Miután az MVI Közgyűlése elfogadta Kovács László elnök
éves beszámolóját, egy eseménynaptárban foglaltuk össze
a szervezet legfontosabb 2015. évi aktivitásait.
Az „Év Vendéglőse” Rosenstein Tibor lett, aki a díjat a Turisztikai Évadnyitó Gála és Díjátadó ünnepségen vette át február 1-jén.
Egy sajtótájékoztató keretei között együttműködési megállapodás aláírására került sor a Chaîne des Rôtisseurs-
rel.
Az ipartestület hálavacsorával köszönte meg a VakVarjú RAM-ban a 2014-es Gálaesten önkéntesen közreműködők (séfek, szponzorok) munkáját.
Az MVI részt vett a HostTrade Vendéglátóipari Szakkiállításon.
Eltemették Törő Lászlót, az MVI alapító elnökét.
Lezajlott az ipartestület éves közgyűlése.
Sopron vidéki tagtoborzó tájékoztatót szervezett az MVI vezetősége.
Kiírásra került a 2015-ös
Gundel Károly-díj.
Tanulmány készült a vendéglátás aktuális helyzetéről.
Egyeztetésre került sor az NGM-ben az online pénztárgépek témájában.
Sikert ígérő megbeszélés zajlott az Artisjusnál a jogdíjak mérséklésének ügyében.
Emlékezetes Gasztrotúrát vezetett közös szervezésben Ausztriába az MVI és Coninvest. Az utazás célpontja volt többek között a Max Catering közétkeztetési nagykonyha, a Bilfinger Profimiet non-food catering óriáscég, az amstetteni Seppelbauer-birtok, a trümi Siegl sörgyár, a Raps fűszerüzem, valamint a hírneves Ikarus étterem a salzburgi Hangarban.
Az MVI kérelmet nyújtott be egy Gundel-emléktábla állításának engedélyezésére Budapest 5. kerületében – ehhez kellő adományjellegű támogatás is összegyűlt.
Sikeresen lezajlott az MVI Gundel Károly Díjátadó Gála ebédje.
Az elnök ügyvédi egyeztetést kezdeményezett az MVI alapítványainak összevonása ügyében.
Pro Turismo Díjat kapott Kovács László, az ipartestület elnöke.
– Az év folyamán folyamatos egyeztetések, munkamegbeszélések zajlottak az érintett szakmai szervezetekkel, az MVI megkerülhetetlen problémákra hívta fel a figyelmet, átgondolt és konkrét szakmai javaslatokat fogalmazott meg.
NGM – borravaló, reprezentációs adó, adminisztráció egyszerűsítése, EKAER-rendelet.
FM – a közétkeztetés reformja és a minőségvezérelt közétkeztetési rendszer kialakítása.
MKIK – szakképzés, mesterképzés; duális felsőfokú képzés; a cukrász, diétás cukrász, pincér, szakács, vendéglátó szervező, vendéglátó üzletvezető és a cukrász, szakács séf szakképesítések moduljai, valamint szakmai és vizsgakövetelményei; online pénztárgépek.
PMKIK – EKAER rendszer.
– Az MVI számos ifjúsági szakmai versenyt támogatott, illetve képviselői aktív szerepet vállaltak ezek zsűrijének munkájában: Ifjúsági Szakács Világbajnokság, Szakma Sztár Fesztivál, Magyar Ifjúsági Szakács Verseny, Gundel Károly Nemzetközi Gasztronómiai Ifjúsági Verseny, Danubius tanulóverseny, Zara Continental tanulóverseny.
Kapcsolódó cikkeink
Az MVI ismét a TOP10 legbefolyásosabb szakmai szervezet között
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) 2025-ben ismét bekerült a turizmus…
Tovább olvasom >Az év jó híre – A nap képe
Jó hír, legalábbis minden, a vendéglátásban közvetve vagy közvetve érintett…
Tovább olvasom >Újragondolt felszolgálási díjak
A szakmai szervezetek örömmel fogadták az NGM felszolgálási díjjal kapcsolatos…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntarthatóság és természetvédelem egy nagyberuházásban
Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak…
Tovább olvasom >Valentin-napi gasztronómiai kaland Gianni Annonival a Candy szervezésében
Egy igazán különleges desszertkészítő élményre invitálta a gasztronómia szerelmeseit a…
Tovább olvasom >Ki vagy, ha mogyorót ennél? – A nap videója
Akár a Snickers őse is lehetne az ázsiai mogyorós édesség,…
Tovább olvasom >