Ez okozza a legnagyobb kihívást otthon a magyaroknak az IKEA felmérése szerint
Szeretnénk rendezett környezetben élni, de sokaknak okoz nehézséget az otthonuk rendben tartása, főleg azért, mert nincs jól hozzáférhető, meghatározott helye a tárgyaiknak – derül ki az IKEA Otthoni tárolás felméréséből. A magyarok többségének a konyhai eszközök és a ruhák tárolása okoz gondot, és minden ötödik ember úgy érzi, beletörődött a rendetlenségbe. Pedig a szem előtt lévő tárgyak és a felfordulás a mentális egészségünkre is kihatnak.
Az otthoni tárolás összességében az emberek 18 százalékának jelent fejfájást, a leggyakrabban a nem mindennap használt, de még mindig nélkülözhetetlen tárgyak, például a kimaradt felújítási anyagok, az örökölt bútorok és a ritkán használt készülékek tárolása okoz gondot.
Ott a legnehezebb rendet tartani, ahol legjobban szeretnénk
A konyha és a nappali kulcsfontosságú helyiségek a rendezettség szempontjából, a magyarok 79 százaléka a konyhát, 65 százaléka a nappalit és a hálószobát, 48 százaléka pedig a fürdőszoba rendben tartását látja a legfontosabbnak, és a konyhai eszközök, valamit a ruhák átgondolt tárolását ítélik a leginkább szükségesnek. Ugyanakkor éppen ezek a helyiségek azok, amik a leggyakoribb fejtörést is okozzák: a legtöbben a konyha (52%), a nappali (35%) és a fürdőszoba (34%) rendben tartását találják nehéznek.
A ritkán használt, de szükséges holmik tárolása mellett a rendrakást és a rend megtartását az is nehezíti, hogy itthon sokan az érzelmi kötődés által vezérelt „gyűjtögető” életmódot követik. A legtöbben azért nem tudnak megválni a nem használt tárgyaktól, mert azokhoz szép emlékek kötik őket (24%), bíznak benne, hogy a most nem használt tárgy valamikor még hasznos lesz (17%), vagy egészen egyszerűen csak nem akarják kidobni azt (20%).
Ennek ismeretében nem meglepő, hogy a magyarok a legnehezebben a nem használt vagy ritkán használt háztartási készülékeknek (26%), konyhai eszközöknek, műanyag edényeknek, üvegpalackoknak és befőttesüvegeknek (23%), valamint a ruháknak (21%) találnak helyet.
Bár sokan elismerik a rendszerezés szükségességét, néhányan úgy érzik, hogy a tárolási problémák csapdába ejtik őket, így körülbelül 20 százalékuk törődik bele a rendezetlen helyiségekbe, pedig ez hosszabb távon a hangulatunkra, sőt akár a mentális egészségre is kihat.
Jobban érezzük magunkat, ha rend van körülöttünk
A rendetlenség összefügg a halogatással, a túlterheltség érzésével és az alacsonyabb életminőséggel, míg, ha rend és struktúra van a külső környezetünkben, az segíthet abban, hogy úgy érezzük, jobban tudjuk kezelni a belső érzésvilágunkat.
A rendetlenség megszüntetése lehetővé teszi, hogy az agy egyszerre csak egy-egy elemre és feladatra összpontosítson, ami növelheti a koncentráció képességét, de már maga a rendrakás folyamata is segíthet a mentális egészség támogatásában. A takarítás endorfinokat szabadíthat fel, ezek a hormonok pedig hozzájárulhatnak a stresszoldáshoz és a közérzet általános javításához. A rendrakás során elkerülhetetlen, hogy lelassítsunk, ami segíthet kezelni az érzelmeket és levezetni a frusztrációt is.
Nem kerül a helyére, aminek nincs helye
A rendrakást és a megfelelő tárolást általában az akadályozza meg, hogy a dolgoknak eleve nincs megfelelő helye: a ruhatárolást például a magyar háztartásokban leginkább a helyhiány (15%), a rendezetlen tároló helyiség (11%) és a nehéz hozzáférhetőség (6%) akadályozza.
A szűkös terek jellemzően arra késztetik az embereket, hogy egyszerű és megfizethető tárolási megoldásokat, például dobozokat és rendszerezőket keressenek, vagy akár régi bútorokat cseréljenek le praktikusabb lehetőségekre.
Ha mindennek megfelelő helye van, sokkal könnyebb nemcsak rendet rakni, de a rendet fenntartani is. A megteremtett rend és a kialakított rendszer aztán segíthet a rutinok kialakításában, ami hosszú távon a stabilitás megteremtésére is jó hatással lesz.
Az IKEA-nál az innovatív megoldások állnak a középpontban, és elkötelezettek, hogy minden otthon számára elérhetővé, praktikussá és stílusossá tegyék az otthoni tárolási megoldásokat. A zsúfolt szekrények rendszerezésétől kezdve a kompakt lakóterek helyének maximalizálásáig az IKEA továbbra is megbízható az otthonok funkcionális és esztétikus terekké alakításában, de akár személyre szabott megoldásokat és tanácsokat is szívesen nyújtanak a vásárlóknak.
Kapcsolódó cikkeink
Évente közel 40 különböző kereskedőnél vásárolnak az amerikai fogyasztók
A Circana friss kutatása szerint az amerikai háztartások egy éven…
Tovább olvasom >Modern idő(se)k
Az „ezüstgeneráció” egyre meghatározóbb szereplője az FMCG-piacnak Európa-szerte: a szenior…
Tovább olvasom >Ellátási lánc: kevésbé hatékony az AI a frontvonalban
A Gartner friss adatai szerint a generatív mesterséges intelligencia (AI)…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az árrésstop kiterjesztésével kapcsolatban szólalt meg Orbán Viktor
A jövő heti kormányülésen dönthetnek az árrésstop kiterjesztéséről a háztartási…
Tovább olvasom >Júniustól tilos energiaitalt eladni 18 éven aluliaknak – így ellenőrzik majd a házhoz szállítást
Egyhangú döntéssel fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, amely…
Tovább olvasom >Komoly tárgyalások zajlanak a vámháború lezárásáról
Csak őszinte szándékkal lehet tárgyalni – így reagált a kínai…
Tovább olvasom >