Ez már nem az a világ
A pandémia alatt több mint 1 milliárd felhasználó jelent meg az interneten, ami egyfelől az e-kereskedelem robbanásszerű növekedését jelentette, de magával hozta a kiberbűnözés új korát. Önmagukat csapják be azok, akik a régi idők megoldásaival próbálnak az AI korában biztonságban maradni. Gallina Gyulával, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatójával beszélgettünk.
Az elmúlt pár évben tele volt a média azzal, hogy milyen növekedést hozott a pandémia az e-kereskedelemben, a Mastercard mégis az érme másik oldaláról beszél. Miért fontos ez?

Gallina Gyula
Az elmúlt évtizedekben fizetéstechnológiai cégként váltunk nemzetközileg is ismert és elismert vállalattá és ha ezt a szerepünket nézzük, természetesen nagyon örülünk annak a robbanásszerű fejlődésnek, ami a készpénzmentesség irányába tolta a teljes piacot fizetési és elfogadói oldalon egyaránt. De mi, mint Mastercard az elmúlt években fejlesztésekkel és akvizíciókkal olyan tudással gazdagodtunk, ami túlmutat a fizetéseken és egy átfogóbb technológiai eszköztárral ruházott fel minket. Ehhez tartozik többek között a kibervédelem is.
Ennyit változott a kiberfenyegetettség az elmúlt években?
Ha csak néhány statisztikát nézünk, elég plasztikus képet kapunk a helyzet komolyságáról. 2020-ban több kibertámadás történt, mint az azt megelőző 15 évben összesen. Ez a szám 2021-re további 17 százalékkal nőtt. A Covid alatt 667 százalékkal nőtt az emailes átverések száma. Belépett több mint egymilliárd felhasználó a netre, de ha a fogyasztói oldalt nézzük, a tudatosságunk, az óvatosságunk semmit nem fejlődött, miközben sokkal nagyobb kockázatnak vagyunk kitéve.
Hogy érinti ez a vállalkozásokat?
Minden második szervezetet ért olyan kiberincidens, amit harmadik fél okozott. Ez azt jelenti, hogy a hiperkonnektivitás korában, amikor egy nagyon komplex ökoszisztémában működik a piac, rengeteg partnerrel, beszállítóval vannak kapcsolatban a vállalkozások, egyszerűen nincs teljes kontrolljuk az adataik és folyamataik védelme fölött. Arról nem is beszélve, hogy a kibertámadások 82 százaléka valamilyen emberi tényezővel kapcsolatos. Egy hasonlattal élve a pajzs vékony, rések vannak rajta és akinek tartania kéne, nem rendelkezik elég kapacitással és eszközzel.
A kereskedők oldalát nézve azt látjuk, hogy recesszió van, mindenki próbálja optimalizálni a kiadásait, miközben a megfelelő védelem kiépítése elég drága befektetésnek tűnik.
Megint csak a számok nyelvén szólva, ha tudjuk, hogy 39 másodpercenként történik egy kibertámadás és 2025-re ezeknek a költsége több mint 10 billiárd dollárra rúg majd, más megvilágításba kerül minden biztonságra költött forint. Sajnos az a tapasztalatunk, hogy a legtöbb vállalkozás csak a kárából tanul és éppen azért, mert egy amúgy is nehéz gazdasági időszakban élünk, ez akár végzetes lehet. Nem nagyon hallunk olyan történetet, hogy egy vállalkozás azért ment tönkre, mert a biztonságra költött, olyan történet viszont egyre többet, hogy egy kibertámadás következményeként nem csak a pénzét veszítette el, de a megbízói, a vásárlói, ügyfelei bizalmát így a jövőjét is.
Milyen lehetőségeik vannak azoknak, akik beleállnak ebbe és változtatni, fejleszteni szeretnének?
Ma már ezek a vállalkozások rengeteg olyan adaton „ülnek”, amivel működésük hatékonyabb, a vásárlóik ügyfélélménye magasabb lehet. Több szolgáltatásunk használ mesterséges intelligenciát, mely segít az egyre növekvő adattömeg kezelésében, az automatizációban és az összefüggések modellezésében a kibertámadások és digitális csalások vizsgálata során. Vannak olyan megoldásaink is, amivel segíteni tudunk az IT biztonsági kockázatok felmérésben is, ideértve a saját- és beszállítói hálózat átvilágítását is. Így legyen szó marketing technológiákról, azonosítási megoldásokról, kockázatértékelésről, illetve természetesen a fizetésekről, tudunk és szeretnénk is segíteni a magyar piaci szereplőket.
Kapcsolódó cikkeink
Háromból két fogyasztó jobb vásárlási élményre számít
Egy friss felmérés szerint a fogyasztók és az üzleti vezetők…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >AI-jal és drónokkal fejleszti szolgáltatásait a Just Eat Írországban
AI-asszisztenst vezet be és bővíti drónos házhoz szállítási szolgáltatását a…
Tovább olvasom >További cikkeink
XII. Laurel Retail Konferencia – működés közben látható a jövő
Május 28-án a budapesti Larus Rendezvényközpontban ismét találkoznak a kiskereskedelem…
Tovább olvasom >Pedrivel és új termékkel lép szintet a BioTechUSA és az FC Barcelona partnersége
2024 szeptembere óta a BioTechUSA-cégcsoport az FC Barcelona globális táplálékkiegészítő partnere,…
Tovább olvasom >Mantova: Olasz ízorgia, fűszerekkel
A Fratelli Mantova BBQ termékcsalád új szintre emeli a grillezést. Egész évben, akár grillsütő…
Tovább olvasom >