Ez a két növény lehet az idei aszály legnagyobb vesztese
A múlt heti esők sem szüntették meg az aszályhelyzetet, a Gabonatermesztők Országos Szövetségéhez (GOSZ) beérkezett információk szerint a repce nagyon rossz állapotban van, a búza heterogén, de összességében gyenge képet mutat – mondta a Világgazdaságnak a szervezet elnöke.
Petőházi Tamás hozzátette: a késői tenyészidejű búzafajtáknál lehet még remény, de a javuláshoz nagyobb mennyiségű csapadékra lenne szükség. A jó termésről a lap keddi cikke szerint már korábban le kellett mondaniuk a termesztőknek, mivel a csapadék lokálisan, kis mennyiségben érkezett, így a kalászos gabonáknak nem sokat használt. A GOSZ elnöke elmondta, hogy az elmúlt időszakban tapasztalt záporok, zivatarok csupán néhány négyzetkilométert fedtek le, ráadásul a párás, hűvös idő kedvez a gombabetegségek kialakulásának.
A piacon továbbra is folyik a tapogatózás, a vevők próbálják lejjebb nyomni az árakat a húsárak csökkenésére hivatkozva, a termelők pedig óvatosan bánnak a még meglévő készletekkel. Annyi azonban biztos, hogy nagy átmenő készlettel nem számolhatnak a búzapiacon – mondta Petőházi Tamás a Világgazdaságnak.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Fajtakísérlet: díjat kaptak a legjobb fajták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: felgyorsultak a kifizetések a magyar agráriumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felgyorsultak a kifizetések a magyar agráriumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mit kenünk a kenyerünkre? A fiatalok inkább vajat, az idősebbek margarint választanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jön a szezon, így lehet sikeres a diákmunka 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


