EY: Nem pörög a világgazdaság, mégis optimisták a cégvezetők
Profitnövekedésre számít idén a vezérigazgatók többsége a kedvezőtlen világgazdasági környezet ellenére – mutat rá az EY legfrissebb, 21 országban, köztük Franciaországban, Németországban, Olaszországban 1200 CEO részvételével készült nemzetközi felmérése. A döntéshozók a hatékonyságnövelésre fókuszálnak, felgyorsítanák a szervezeti átalakításokat.
Emelkedő bevételeket (64%) és nyereségességet (63%) vár a cégvezetők közel kétharmada, annak ellenére, hogy háromnegyedük (76%) szerint alig fog növekedni a világgazdaság. A megkérdezettek döntő többsége (78%) úgy véli, hogy az infláció miatt hosszú távon is magasan maradnak a kamatok.
„Várakozásaim szerint az idei év újra fellendülést hozhat a hazai gazdaságban. Bár a vállalatok működési költségei már nem fognak a járvány előtti szintre visszaesni, de ezt a CEO-k is belátták. Szervezeti átalakításokkal pedig a hatékonyság növelésén és a költségek csökkentésén keresztül akár nehezített pályán is emelhető a nyereségesség”
– hangsúlyozta dr. Vaszari Péter, az EY vállalati felvásárlásokkal és akvizíciókkal foglalkozó területének partnere.
A szakember kiemelte, hogy több tényező is motiválhatja a restrukturálásokat és a felvásárlásokat. Annak ellenére ugyanis, hogy a geopolitikai bizonytalanságok óvatosságra intik a döntéshozókat, az ellátási láncok felülvizsgálata, a szükségszerű portfólió-optimalizáció, új piacokra történő belépés, árbevétel-növekedés, valamint a zöldátállás is ok arra, hogy akvizíciókkal biztosítsák hosszú távú versenyképességüket.
Az EY felmérése kiemeli, hogy csaknem megháromszorozódott azoknak a vezetőknek az aránya (58%) tavaly nyárhoz képest, akik felgyorsítják a szervezet stratégiai szintű átalakítását. Az európai CEO-k többsége (70%) aktívabb beruházásokra készül kutatás-fejlesztésen (K+F) és felvásárlásokon (M&A) keresztül. A változtatások elsődleges célja világszerte a hatékonyságnövelés, aminek eléréséhez a mesterséges intelligenciát (MI) is felhasználná a válaszadók meghatározó része (41%).
Kapcsolódó cikkeink
A vegánok gyakrabban vásárolnak élelmiszert, mint a húsfogyasztók
A vegánok és vegetáriánusok lényegesen gyakrabban járnak élelmiszert vásárolni, mint…
Tovább olvasom >Amitől a terméket a kosárba helyezzük – kutatás
A PwC és a Publicis Groupe Hungary legújabb közös kutatása…
Tovább olvasom >Henkel Magyarország: Karrier, értékek, időtálló bizalom
A világ egyik legátfogóbb munkáltatói márkakutatása, a Randstad Employer Brand…
Tovább olvasom >További cikkeink
Vezetőváltás a Fornettinél: Szabó Nándor az új ügyvezető igazgató
2025. július 1-jétől Szabó Nándor tölti be a Fornetti ügyvezető…
Tovább olvasom >Változás a Zwack vezetésében: Belovai Csaba a Zwack Unicum Nyrt. új vezérigazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től…
Tovább olvasom >Indul a Kifli nagy nyári kihívása
Képzeld el a nyarat sorban állás, cipekedés és hosszú bevásárlólisták…
Tovább olvasom >