Extraprofitadó, ársapka, beszállítói kihívások – Pálinkás Zsolt, a Tesco CEO-ja a jövőről beszélt
„Nekünk soha nem volt extraprofitunk. Ha abból indulunk ki, hogy az iparágnak átlag 2-5 százalék profitabilitása van, és ehhez 4,1 százalékos forgalomalapú elvonás társul, akkor ki lehet következtetni, hogy mekkora veszteséget okoz az extraprofot-adó a teljes profitra nézve. Ugyanakkor a törvényeket mindig betartjuk, így természetesen fizetjük ezt a pluszadóterhet is” – mondta el Pálinkás Zsolt az Indexnek adott friss interjújában.

Pálinkás Zsolt
vezérigazgató
Tesco-Global
A kérdésre, hogy érez a Tesco extra törődést a kormánytól azért, mert a 2010 és 2012-es kiskereskedelmi adó kapcsán a luxemburgi bírósághoz fordult, elmondta:
„A teljes extraprofitadót és a kiskereskedelmi adók nagy részét a hét külföldi tulajdonban lévő áruházlánc állja, kb. 80 százalékát a teljes tehernek. Az extraprofitadónak ugyanakkor már a bevezetésekor is volt végdátuma, mi ezzel számolunk. Nem keresünk kiskapukat, hanem addig is a még hatékonyabb működésre fókuszálunk, remélve, hogy az extraprofitadó a bejelentett időpontban kivezetésre kerül”.
A szakember az Indexnek beszélt egyebek mellett
- a kormányzati intézkedésekről, így az ársapkáról és az extraprofitadóról is,
- az inflációról és az árképzési gyakorlatról,
- a határ menti bevásárlóturizmusról,
- az árfolyamkülönbség kockázatairól, ezért arról is, hogy kell-e tartani az olcsó dömpingimportárutól,
- hogyan definiálja magát a hazai kiskereskedelmi piacon,
- mik a terveik a hazai áruházlánccal.
Fontosnak tartotta leszögezni, hogy nem eladó a Tesco, és nem megy sehova.
Kapcsolódó cikkeink
Leépít a Nestlé csehországi gyárában
Nyolcvan munkahelyet szüntet meg a Nestlé a csehországi Krupka városában…
Tovább olvasom >Rekordot döntött a Tesco kuponkampánya – több ezer gyermeknek nyújt kapaszkodót az adomány
52 millió forint gyűlt össze a Tesco áruházakban értékesített adománykuponokból…
Tovább olvasom >Milliószámra viszik a jégkrémet a Tescókból
Több millió darab jégkrémet vásárolnak a magyarok a nyári szezonban…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Temu már az európai élelmiszerpiacot is célba vette
Egyre komolyabb fenyegetést jelent az európai kiskereskedelem számára a kínai…
Tovább olvasom >Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt…
Tovább olvasom >A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú…
Tovább olvasom >