Ismét sikeres innovációkkal versenyeztek a kiállítók
Február 7-én, a Sirha Budapest 2018 kiállítás megnyitóját követően került sor a helyszínen a harmadik Sirha Budapest Innovációs Termékverseny díjátadójára.
Az okleveleket és egyedi üvegdíjakat Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója, a verseny kiírója, Nagy István, az FM parlamenti államtitkára, valamint Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin főszerkesztője és egyben a verseny zsűrielnöke adták át.
A pályamunkákat az Innovációs Standon tekinthették meg a látogatók
A szakmai kiállításhoz kapcsolódó versenyre csak a kiállítók nevezhettek, innovációjuknak megfelelő 5 kategóriában. A határidőre beérkezett 26 pályázat mindegyike megfelelt a kiírásnak, így a szakmai zsűri értékelése után megszülettek az eredmények. A kategóriák első helyezettjei a helyszínen vették át az öt nagydíjat, a dobogósok az elismerő okleveleket, majd a zsűri képviselői a kiállítók standjain személyesen adták át a többi pályázónak a részvételt igazoló oklevelet.

Hermann Zsuzsanna, a zsűri elnöke, a Trade magazin főszerkesztője
– Ezúton is gratulálunk minden pályázónknak, hiszen idén is valódi innovációkkal jelentkeztek a kiállítók, és olyan ötleteket, több esetben már sikeresen bizonyított terméket, technológiát vagy szolgáltatást ismerhettünk meg, amely nemcsak a hazai piacon, de nemzetközi szinten is érdeklődésre tart számot – hangsúlyozta Hermann Zsuzsanna. – Bízunk benne, hogy 2020-ban a következő versenykiírásra is hasonlóan magas számban érkeznek majd nevezések, és sokan bemutatják őket a következő Sirha kiállításon.
A verseny dobogósainak pályamunkáit a kiállítás Innovációs standján is megtekinthették a látogatók. //
A díjak átvevői és a díjak átadói a harmadik Sirha Budapest Innovációs Termékverseny ünneplésén.
M-Gel: Antalicz Miklós ügyvezető igazgató; Fino-Food: Szommerné Egyed Linda ügyvezető igazgató; Panyolai Szilvórium: Lakatos Gergely vezérigazgató; Rubin Szegedi Paprika Feldolgozó: Szokol Lajos ügyvezető igazgató; Inno-Szinergia: Kasza Sándor ügyvezető igazgató; Zila Kávéház: Zila László mestercukrász; JET Hungary: Füzesséry
Erik gazdasági igazgató és Farkas Sándor Zsolt műszaki igazgató; Quadro Byte: Siposné Bodon Viktória üzletág-igazgató; Maxíz: Bődi Levente okl. HACCP rendszergazda; Starfol Plusz: Hindiné Ódor Mónika ügyvezető igazgató; Rill&Son: Rill Ádám ügyvezető igazgató; Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója, a verseny kiírója, Nagy István FM parlamenti államtitkár és Hermann Zsuzsanna, a verseny zsűrielnöke
Kapcsolódó cikkeink
A Promóciók napján átadásra kerültek az „Év Promóciója 2025” díjak
Idén 17. alkalommal került megrendezésre, a Trade magazin szervezésében az…
Tovább olvasom >Tanulás másképpen!
Mindannyian jól tudjuk, az egész élet egy tanulási folyamat. Soha…
Tovább olvasom >Év promóciója 2025 verseny, felhívás és nevezés
A Trade magazin ismét versenyt hirdet az FMCG-szektor szereplői között…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >