Remek WACS-versenyeredmények
Az októberben Prágában megrendezett WACS Global Chef Challenge felnőtt szakácsversenyen Adamek Balázs és commis-ja, Murányi Mercédesz első helyezést ért el, a WACS Global Pastry Chef Challenge cukrászversenyen Maczák Anna és Marosi Mónika ugyancsak a dobogó tetejére állhatott, így mindkét csapat is továbbjutott a 2018-as malajziai világdöntőbe. Nem kellett szégyenkezniük junior versenyzőinknek sem: korcsoportjukban a versenyen Hack Barnabás és commis-ja, Lendvai Ivett bronzérmet szerzett a közép-európai régióban, Európában pedig összesítve a 6. helyet foglalják el.
Adamek Balázs és Murányi Mercédesz a magyar csapat vezetőjével, Volontér Istvánnal
Maczák Anna és Marosi Mónika
A WACS (Association of Chefs Societes) 2007-ben azzal a céllal hívta életre a Global Chefs Challenge versenyt, hogy lehetőséget teremtsen egy közös, élő, melegkonyhás versenyre, ahol a világ minden tájáról érkező séfek mérhetik össze tudásukat. A tavalyi szabálymódosítások még szorosabbá és izgalmasabbá tették a versenyt, és a tét ismét nagy, hiszen kategóriánként csak 3-3 fő jutott tovább Prágából – egy-egy észak-, közép- és dél-európai versenyző – a 2018-as malajziai világdöntőre, melynek helyszíne a 105 országot és 10 millió séfet felölelő szervezet világkongresszusa lesz. //
Kapcsolódó cikkeink
Szép Bocuse d’Or-szereplés
A Bocuse d’Or szakácsverseny tavalyi, Norvégiában tartott európai selejtezője után…
Tovább olvasom >Fiatal szakácsok versenye
A 2024–25-ös S. Pellegrino Young Chef Academy versenyre 30 év alatti…
Tovább olvasom >Fiatal séfek világversenye
Egy szingapúri fiatal séf kapta a közönségdíjat a S.Pellegrino Young…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szallas.hu: a magyar utazóknak az idén nyáron a Balaton, apartman és két éjszaka a sláger
Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási…
Tovább olvasom >Történelmi siker: aranyérem a Zelna Borászatnak a világ legrangosabb borversenyén
Soha nem látott elismerést szerzett a balatoni vörösbor a nemzetközi…
Tovább olvasom >Norvégia turisztikai adót vezet be: az önkormányzatok enyhíthetik a túlturizmus terheit
A norvég parlament történelmi döntést hozott: 3 százalékos turisztikai adó…
Tovább olvasom >