Éves szinten lassult az élelmiszerek drágulása januárban, de nem lett olcsóbb a bevásárlás

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 02. 10. 14:08

A decemberi 44,8 százalékról januárban 44 százalékra mérséklődött az élelmiszer-infláció Magyarországon éves összevetésben. A lassulás elsősorban a bázishatások eredménye – mutattak rá az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által pénteken közzétett inflációs adatokra reagálva, hozzátéve, hogy a 2023 első hónapjában mért bolti árakban látszik a szokásos év eleji, az egy évvel ezelőttinél azonban lényegesen kisebb mértékű átárazás.

Forrás: KSH, FAO alapján MKB Bank-Takarékbank-szerkesztés

2023 januárjában a megelőző hónaphoz képest mért drágulás átlagosan 0,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt, 2021 decemberéről 2022 januárjára: 3 százalék helyett 2,4 százalék. Egyes élelmiszerek esetében azonban a korábbinál látványosan kisebb áremelkedést láthattunk – mutatott rá Héjja Csaba szenior elemző, ezek közé sorolva baromfi-, tej- és sütőipari termékeket, például a csirkecombot, vajat, kenyérféléket.

„Ezek a termékek havi összevetésben drágultak ugyan, de beigazolódott az a korábbi véleményünk, hogy a 2023 eleji áremelések egy részét likviditásteremtés miatt a piaci szereplők előre hozták tavaly év végére.”

Januárban éves összehasonlításban a sertéshúsok esetében mutatkozott nagyobb mértékű átárazódás, ennek az az oka a szakértő szerint, hogy 2022 elején még alacsonyan voltak az árak az általános piaci helyzet miatt, és csak később indultak emelkedésnek. A tőzsdei gabonatermékek ára csökkenésnek indult, de az időbeli átfutás miatt a bolti árakban még a 4-6 hónappal ezelőtti árszintek érhetők tetten.

„Ez azt jelenti, hogy ha tovább emelkedtek volna az árutőzsdén az árak, az jelentősen növelte volna a feldolgozók önköltségét”

– fűzte hozzá Héjja Csaba.

Az összességében alacsonyabb mértékű átárazásban közrejátszhatott a kiskereskedelmi forgalom zsugorodása is, a kereslet csökkenésének árcsökkentő hatása – tették hozzá az elemzők. Rámutattak ugyanakkor, hogy az év első hónapja rendszerint gyengébb kiskereskedelmi forgalmat hoz, gyakoriak az akciók – idén is jelentősek voltak –, a KSH azonban nem mér akciós árakat.

Az energiaárak világpiaci mérséklődésével kapcsolatban az MKB Bank és a Takarékbank agrár-élelmiszeripari elemzői arra számítanak, hogy ennek április-május környékén lesznek az élelmiszerárakban érezhető hatásai, drasztikus csökkenésre ugyanakkor nem lehet számítani.

Összegezve úgy látják, hogy az élelmiszerek drágulásának mértéke a következő hónapokban tovább enyhülhet, az árak tetőzése pedig általánosan márciusra várható.

„Jelenlegi várakozásaink szerint az élelmiszer-infláció az év végére egyszámjegyűre mérséklődhet”

– mondta Héjja Csaba.

Kapcsolódó cikkeink