Évente több mint 10 liter tiszta szesznek megfelelő mennyiségű alkoholt isznak a csehek

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 09. 22. 00:00

Hét évtizede, 1936-ban az egy személyre eső éves alkoholfogyasztás mindössze 2,2-2,3 liter volt. A szeszes italok között a vezető helyet már hagyományosan és továbbra is a sör tartja, 2006-ban ebből személyenként 160 liter fogyott.

Szakértők felhívják
a figyelmet arra, hogy a statisztikailag kimutatott cseh
sörfogyasztás egy részét az országba
látogató külföldi turisták számlájára
kell írni. Az olcsó hétvégi cseh
sörtúrákra legtöbbször brit, dán
és ír turisták érkeznek, becslések alapján
az összes elfogyasztott sör 15-20 százaléka a
turisták torkán gurul le.
A csehországi
alkoholgyártók szövetsége szerint az utóbbi
négy-öt évben gyakorlatilag már nem
változik, nem emelkedik számottevően az
alkoholfogyasztás. Ezt a jelentősen átalakuló
életmódnak és az autózás
terjedésének tudják be. Aggasztó viszont,
hogy bár a vendéglőkben és az
élelmiszerboltokban tilos az alkohol eladása 18 éven
aluliaknak, a gyakorlatban ezt nemigen tartja be senki. Több
felmérés is bizonyította, hogy a 14-16 éves
cseh fiatalok az alkoholfogyasztásban az európai
ranglista élén járnak.

Kapcsolódó cikkeink