Év eleji morgolódások
Európa más országaiban sem megy a bolt, a hatékonyság növelése érdekében pedig átalakítják a termelést, technológiát, választékot, szervezetet. Számos cégnél cserélik le a felsővezetést, sokszor a magyar vezetőkből jó párat külföldire váltanak. Megkérdőjeleződik az addigi teljesítmény, a hozzáállás. Több költség, kevesebb helyi és partnerismeret – de ez van.
Aktív „fejvadászként” szembesültem a változással, amelyet húsz év távlatában már másodszor élek meg: jönnek a külföldi – expat – munkavállalók, elsősorban vezetői munkakörök betöltésére. Az első hullám a 90-es évek elején történt, amikor a nemzetközi cégek tért hódítottak a nem túl nagy, de annál kecsegtetőbb magyar piacon.
Most is ez történik. A „bolygó hollandi” magyar, szakképzett, tapasztalt munkanélküli vezetők száma pedig nő, még akkor is, ha például külföldről jön haza. Marad az adott beosztásban levő külföldi munkavállaló, és a magyar válik munkátlanná a saját munkaerőpiacán.
Ki érti ezt? Én nem igazán, és ezt látva már a hatékonyság fogalmának értelmezése is megkérdőjeleződik. A matematika, a számok világa egzakt tudomány, ami nem tűri a mellébeszélést. A magyar munkavállaló itthon a legolcsóbb, mivel a munkakör a bérezési csomagon kívül túl sok költséggel nem terheli a cég költségvetését.
Lehet, hogy én látom túl sötéten, hiszen a nemzetközi cégek itt egyben tesztelik is leendő vezetőiket. Ha itt megfelelnek, akkor mehetnek feljebb a karrierlétrán, egy másik, nagyobb piacra. A kockázat jelen esetben limitált, az eredményre gyakorolt (akár negatív) hatás nem rengeti meg az anyavállalat eredményességét. Belefér, mondják.
Küzdj, és bízva bízzál
Naponta többször kapok telefonhívásokat, e-maileket, van-e valami lehetőség. Évtizedes tapasztalattal e téren igyekszem nyitott szemmel járni, és persze üzletet kötni, azzal a jó érzéssel, hogy egyúttal segítek azoknak, akik munkát, pozíciót keresnek.
A reális helyzetfelmérés alapgondolata: tudjuk, mit akarunk, és mennyi az a kereset, ami alatt nem vállalunk feladatot. Nem futom a köröket, azonnal a lényegre térek. Van, akit ez a kérdés meghökkent, de legtöbben értik a kérdés lényegét.
A küzdés nemcsak madáchi fogalom, hanem 2012 alapszabálya is.
Érdemes felkészülni rá, mert e nélkül az eredmény elmarad, vagy legalábbis várat magára. Sokszor jobb a nem optimális lehetőség elfogadása és megragadása, mint várni az ideális alkalomra, ami lehet, hogy végül nem is olyan kitűnő, mint amilyennek látszik.
Az emberi és szakmai értékek kiváló minőségű kombinációja nemcsak a magyar termékek, hanem a magyar munkavállaló elismertsége által is növelhető – amennyiben e téren is lehetőséget kapnak azok, akik érdemesek rá, és küzdenek érte!
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >