Európai Számvevőszék: eredményes, de nem hibátlan az uniós kkv-program
A kkv-k támogatását szolgáló uniós program eredményes és innovatív, de vannak problémái – olvasható az Európai Számvevőszék a kis és középvállalkozások támogatását célzó eszközről szóló különjelentésében.
A kkv-eszközt a Horizont 2020, az EU kutatási és innovációs programjának keretében hozták létre a kis- és középvállalkozások támogatására. Az eszköz célja, hogy a 2014-2020-as időszakban rendelkezésre álló 3 milliárd eurós költségvetésből a finanszírozás támogatásával és a kutatási eredmények kereskedelmi hasznosításának fokozásával támogassa a kkv-k és induló vállalkozások innovációját.
A Számvevőszék ellenőrzése során úgy értékelte, hogy a kkv-támogatási eszköz eredményesen segíti a kis- és középvállalkozásokat innovációs projektjeik kidolgozásában. Emellett, az uniós „márkajelzés” segíti ezeket a vállalkozásokat abban, hogy további forrásokat tudjanak bevonni tevékenységük finanszírozásába.
Azt is megállapították azonban, hogy az eszköz célkitűzéseit és célcsoportját túlzottan tágan határozta meg az Európai Bizottság, továbbá hogy bizonytalanságot okoztak a program alatt végrehajtott változtatások. A jelentés arra is kitért, hogy az eszköz olyan kkv-kat is támogat, amelyek finanszírozása piaci alapon is folyhatna.
Az Unió pénzügyi ellenőrző szervezete azt is megállapította, hogy a támogatásra irányuló pályázatok közül a sikertelenek újbóli benyújtása sokat és egyre többet von el az igazgatásra és értékelésre fordítható erőforrásokból, míg többletértéket nem teremt. Ettől nemcsak az adminisztratív költségek nőnek meg, hanem a sikeres pályázatok aránya is romlik, ami csökkenti a részvételi hajlandóságot. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így készülhetnek fel a magyar cégek az új kereskedelmi világrendre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodnak az uniós előírások az élelmiszer-adalékanyagokra – új szabályok a tartósítószerek és édesítőszerek használatában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eredményes volt az aszály elleni védekezés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárközgazdasági Intézet: a baromfihús exportja nőtt, a sertéshúsé csökkent
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: Az élelmiszeripar értékesítési árai 5,4 százalékkal növekedtek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

