Európai Kereskedelem Napja: ötödik éve Magyarországon

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 11. 04. 00:10

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) számos országos érdekvédelmi szervezettel összefogva november 3-án ötödik alkalommal rendezte meg itthon az Európai Kereskedelem Napját.

Ebben az évben a rendezvény az ágazat foglalkoztatásban betöltött szerepe köré épül. A kereskedelem több mint félmillió munkavállalót foglalkoztat, összességében több mint egymillió embernek adva megélhetési lehetőséget.  A recesszió legalább 250-300 milliárd forint forgalmat visz el a szektortól, de az sem kizárt, hogy a kieső forgalom meghaladja az 500 milliárd forintot.
Az első félévben az élelmiszer- és a vegyes kiskereskedelmi forgalom volumene 2-4 százalékkal esett vissza, és a forgalomcsökkenés trendje az év hátralevő részében sem fordul meg. Ezzel 2009-ben immár harmadik éve csökken folyamatosan a kiskereskedelmi forgalom, miközben  az ágazatnak a recesszió miatt újra feléledő feketekereskedelemmel és a szigorodó jogszabályi környezettel is meg kell birkóznia.
A rendezvényt Herczog László szociális és munkaügyi miniszter nyitotta meg, aki az  ágazat nemzetgazdaságban betöltött szerepét hangsúlyozta. Elmondta, hogy november végén szeretnék összehívni az ágazati párbeszéd kollégiumot, hogy sikerüljön létrehozni a fogyasztóvédelmi törvényben foglalt fogyasztói chartát.
Mester Zoltán, a gazdasági tárca szakállamtitkára az eddig meghozott gazdaságélénkítő szabályokat méltatta, beszélt a Széchenyi Kártya fennmaradásáról és kormányzati támogatásáról, illetve, hogy idén már a kereskedelem is igénybe veheti a forgóeszköz-hiteleket.
Demján Sándor, a VOSZ alelnöke arról beszélt, hogy hazánk nem tudta kihasználni élelmiszertermelési kapacitásait, így nem sikerült a betelepülő nemzetközi élelmiszerláncok mögött olyan termelési bázist létrehozni, mely ellátná termékekkel a belpiacokat.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kormány szerinte nem létező gazdaságpolitikáját bírálta. Túlzottnak minősítette a kamatokat, shownak nevezte a kereskedelmi polcokon levő magyar termékek 80 százalékos arányát és leszögezte, hogy a magyar vállalatok adópozíciója a változó jogszabályi környezetben sem lesz jobb.




Kapcsolódó cikkeink