Európába érkezett a HelloFresh Factor szolgáltatása
Kiterjesztette készétel-házhozszállítási márkáját, a Factort a HelloFresh Group Hollandiára és a belgiumi Flandriára, melyeket további európai országok követnek majd. A Factor Európába hozatala jelentős lépés a HelloFresh többszintű márkastratégiájában.
A HelloFresh abbéli igyekezetében, hogy bővítse célközönségét, a fogyasztásra kész ételeket igénylők szegmensét célozta meg. A berlini központú vállalat néhány évvel ezelőtt vásárolta fel a frissen készített ételeket házhoz szállító amerikai Factor céget.
A HelloFresh állítása szerint a Factor ma már nem kevesebb, mint 60%-os piaci részesedéssel rendelkezik az Egyesült Államokban. Az év elején a szolgáltatás Kanadában is debütált, most pedig tovább terjeszkedik.
Elsőként Hollandiában és Belgiumban
A hollandiai és belgiumi bevezetésről szóló döntés az élelmiszeripari e-kereskedelmi megoldások magas elfogadottsági arányának és a fogyasztók kényelmet előtérbe helyező attitűdjének köszönhető.
A Factor vásárlói frissen kapják meg az ételeket, amelyek hűtőben tárolva akár egy hétig is elállnak. A Factor heti 12, ebédre és vacsorára egyaránt alkalmas friss ételből álló választékát dietetikusok és séfek állítják össze a fogyasztói igényekre alapozva. A HelloFresh-hez hasonlóan a Factor is előfizetéses formában működik, a vásárlóknak pedig lehetőségük van azt bármikor szüneteltetni, módosítani vagy lemondani.
Kényelem kompromisszumok nélkül
Az új szolgáltatás európai bevezetése a következő logikus lépés a HelloFresh integrált élelmiszer-megoldásokat kínáló csoporttá válása felé vezető úton. A lépés új vásárlói szegmenseket nyit meg a vállalat számára. A HelloFresh éppen tavaly vezette be Hollandiában a Green Chef ételdoboz-szolgáltatást, amely az egészségtudatos, speciális étrendi preferenciákkal rendelkező fogyasztókat célozza.
Kapcsolódó cikkeink
Lassú weboldal, rossz dizájn, gyenge biztonság – ezeken bukik az online vásárlás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új digitális megoldással csökkenti az élelmiszerpazarlást az Albert Heijn
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Minden második európai fogyasztó vásárol titokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a VI. Bodrogi PET Kupa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >