Európa legnagyobb tejipari szövetkezete jöhet létre az Arla és a DMK egyesülésével
Egyesülésre készül az Arla Foods nemzetközi tejipari óriás és a német DMK Group, amelynek eredményeként Európa legnagyobb tejipari szövetkezete jöhet létre – adta hírül a Just Food.
Az új vállalat több mint 12000 gazdálkodót fog egyesíteni hét országban: Dániában, Svédországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában.
A megállapodás – amely még a versenyhatóságok jóváhagyására és a szövetkezetek képviselő-testületeinek júniusi szavazására vár – várhatóan 19 milliárd eurós (kb. 20,75 milliárd dolláros) éves bevételt hoz majd az új Arla néven működő szervezetnek, amelynek központja a dániai Viby J városában lesz.
A DMK jelenlegi vezérigazgatója, Ingo Müller az egyesülés után az Arla vezetőségi csapatában alelnökként felel majd az integrációért. A két szövetkezet korábban már működött együtt, például az ArNoCo vegyesvállalatban, ahol a DMK sajtgyártásából származó savót dolgozták fel az Arla globális alapanyag-üzletága számára.
Jan Toft Nørgaard, az Arla elnöke szerint az egyesülés „win-win” helyzet, amely új lendületet ad a minőségre és innovációra épülő közös jövőnek. Müller hozzátette: az Arla nemzetközi jelenléte új piacok elérését teszi lehetővé, miközben erősíti az üzleti ellenállóképességet.
Az egyesülésre a csökkenő európai tejmennyiség okozta kihívások közepette kerül sor. Az Arla 2024-ben 13,8 milliárd eurós, a DMK 5,1 milliárd eurós bevételt ért el. Az Arla gyártja többek között a Lurpak, a Puck és a Castello márkákat, míg a DMK-hoz egyebek mellett a Milram és az Uniekaas tartozik.
Kapcsolódó cikkeink
59,4 millió euróból bővíti az Arla a krémsajtgyártást Dániában
Az Arla Foods 59,4 millió eurós beruházást jelentett be a…
Tovább olvasom >Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >Egyesülést fontolgathatnak az Aldi Nord és Aldi Süd tulajdonosai
Német sajtóértesülések szerint összeolvadást fontolgat az Aldi két ága, az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac
Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek…
Tovább olvasom >