EuroCIS: Elismerés az Auchan, Douglas, Metro, Rewe fejlesztéseinek

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 02. 29. 12:08

A kereskedelmi technológia kiemelkedő fejlesztéséért kilenc vállalat kapta meg az EuroCIS szakvásár és az Európai Kereskedelmi Intézet díját. A versenybe szerte Európából huszonnyolc kereskedelmi vagy technológiát szolgáltató vállalat nevezett be az elmúlt tizenkét hónap során bevezetett innovatív megoldásaival. Tekintélyes szakemberekből álló, nyolc tagú nemzetközi zsűri szavazatai alapján Magyarországon jól ismert vállalatokat is kitüntettek a meghirdetett három kategóriában. Sorrendet nem állapítottak meg a kategóriákon belül. Az immár ötödször lebonyolított verseny szponzora kezdettől fogva az IBM.

“A fogyasztók számára előnyös” kategóriában az Auchan olasz vállalata jutott be az első három közé: Vevői okostelefonjait is bevonta a vásárlási folyamatba. Eddig ugyanis a hipermarketek bejáratánál minden vevő kapott egy szkennert, amivel saját maga olvasta le a kosarába tett árucikkek vonalkódját, és úgy fizetett a pénztárnál. Ezt a feladatot az okostelefon veszi át a forradalmi újítással, mert app révén a vevő hozzáfér a Shoprevolution nevű szoftverhez. Sőt, a vevők okostelefonjukon különböző, testre szabott ajánlatokat is kaphatnak, és önkiszolgáló pénztárnál is fizethetnek.

“A legjobb in-store megoldás” kategória egyik kitüntetettje a német Douglas. A főleg illatszerekre specializálódott lánc iPoddal látta el néhány üzletben az eladókat, akik WLAN révén hozzáférnek az üzlet szerveréhez és a pénztári rendszerhez. Ennek köszönhetően a vevők úgynevezett fizetési pontokon is kiegyenlíthetik a kosarukba lévő árucikkek ellenértékét. Így a csúcsidőben gyakori zsúfoltság csökken az eladótérben, és kevesebbet kell várakozni a pénztáraknál.

Ugyanebben a kategóriában a Metro is kapott díjat. Olyan információs rendszert alakított ki real,- hipermarketjei számára, amelynek révén a friss hús és húskészítmények választékát fogyás szerint töltik fel a hűtőpultokban. Így az egyes árucikkek elérhetősége 17 százalékkal javult a tesztüzletben. Ezzel egyidejűleg pedig a napi visszáru mennyisége átlag 25 százalékkal csökkent.

A harmadik kategória, “a legjobb vállalati megoldás” egyik kitüntetettje a német Rewe csoport, ahová a Penny Market is tartozik. Egy logisztikai projekt keretében gyorsították és egyszerűsítették az áruszállítást a raktárak, üzletek és hulladékfeldolgozók között.
Bajai Ernő

Kapcsolódó cikkeink