EU-elsők vagyunk fizetésképtelenségben
Magyarországon a legmagasabb a fizetésképtelen cégek aránya az Európai Unióban – mondta Dercze Zoltán, a hitelbiztosító és követeléskezelő Coface Hungary országigazgatója kedden Budapesten háttérbeszélgetésen.Dercze Zoltán a Coface 2009-es „nemfizetési pillanatképét” ismertetve elmondta: az év elején létező cégek közül majdnem minden huszonnegyedik nem éli meg az esztendő végét. A válság miatt ma már nincs a fizetőképesség szempontjából biztonságos ágazat, mert az elhúzódó krízis a korábban jobban teljesítő szektorokat is érinti.
A vezető kiemelte: továbbra sincs erős hitelezői védelem, és a felszámolással való „fenyegetés” a bíróságok és a gazdasági társadalom magatartása miatt nem hatékony. Dercze Zoltán szerint az egyszerűsített cégbejegyzés pedig további lehetőséget ad a felelősség alól kibújni igyekvő cégtulajdonosoknak. A Coface 1990 óta vizsgálja a késve fizetőket a közép-kelet-európai régióban, és Magyarországon 2003 júniusa óta folyamatosan emelkedik az ilyen cégek száma. Míg 2003-ban egy számlát átlagosan 35 nap alatt fizettek ki, addig 2008-ban átlagosan több mint 100 napot kellett várni egy számla kiegyenlítésére. A fizetési késedelemben eltelt idő előrehaladtával csökken a behajtás valószínűsége: három hónapos késedelemnél ez még 75 százalékra, egy éves késedelemnél azonban már 35 százalékra. Magyarországon a számlák minimum 2,7 százalékát soha nem egyenlítik ki – hívta fel a figyelmet.
A céginformációkat is szolgáltató Coface által vizsgált cégek 3 százaléka már a vizsgálat pillanatában felszámolás alatt állt, további 4 százalékuk pedig nem volt hitelképes 2008-ban. A magyar vállalkozások két százaléka vásárol céginformációt és fordul követeléskezelő céghez, mivel ennek nincs meg a kultúrája Magyarországon, és sok kis- és középvállalkozás úgy gondolja, hogy egy ilyen szolgáltatás csak akkor éri meg nekik, ha harminc-negyven milliós veszteséget tudnak kivédeni vele – mondta el Dercze Zoltán.
A magyarországi csődhelyzetről azt mondta: egyre nő a fizetésképtelenségi eljárások száma, 2008-ban 21 245 cég ellen indult csődeljárás.
Cz. P.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >