Ettől lesz nagy durranás egy innováció
Sokan azt gondolják, hogy az igazán sikeres innováció kulcsa a nagy, világmegváltó ötlet. Dr. Mérő László szerint azonban korántsem erről van szó: a siker inkább azon múlik, hogy egy újítás mennyire illeszkedik bele jelen világunk gondolatiságába, mindennapjaiba és mennyire ad választ kihívásainkra. Többek között erről is beszél majd az ismert matematikus és pszichológus október 29-én, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) immáron harmadik alkalommal megrendezett, saját TEDx eseményén.
„A tipikus nagyot durranó innováció egyáltalán nem a nagy ötletet igényli. Sőt, a zseniális nagy ötletek (például a Rubik-kocka vagy a Tetris) még ha nagyon sikeresek is, akkor sem határozzák meg az iparág további evolúcióját, miközben egy kis ötlet, mint például a Tamagocsi esetleg igen” – mondta el Dr. Mérő László. A szakértő szerint a napjainkban gyakran emlegetett közhelyek tévesek: egy újszerű megoldásra, termékre nem teremthető meg az igény a társadalomban. „Ha egy új megközelítés sikeréről beszélünk, mindig meg kell vizsgálnunk az előzményeket. Ahhoz ugyanis, hogy egy innováció nagy durranás legyen, valamilyen társadalmi szintű, evolúciós változás szükséges. Egy adott ember által életre hívott új megoldás vagy termék akkor válik széles körben is ismertté és elismertté, ha annak korábban más innovátor személyiségek már előkészítették a terepet. Senki sem egyedül innovátor, érdemes minden újítást egy hosszabb folyamat részeként vizsgálnunk.”
Többek között erről beszél majd Dr. Mérő László Vajon milyen egy nagyot durranó innováció? című előadásában 2020. október 29-én, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) immáron harmadik alkalommal megrendezett, a világszerte ismert TED-eseménysorozathoz kapcsolódó saját TEDx konferenciáján. Az intézmény által életre hívott esemény az innováció jelenségét vizsgálja: az idei előadóktól megtudhatjuk, mit is jelent valójában az innováció, kikből lesznek innovátorok és hogyan lehetséges az, hogy a történelem bizonyos időszakaiban az újító hozzáállás inkább üldözött, mint ünnepelt jelenség volt. A rendezvény előadói az Uránia Nemzeti Filmszínház színpadán mesélik el gondolatébresztő történeteiket, melyeket a közönség online felületen követhet majd. A rövid, de tartalmas előadások között a vendégek különféle, az esemény témájához kapcsolódó digitális szobákban is bővíthetik ismereteiket.
Dr. Mérő László előadása új megvilágításba helyezi majd az innovációról alkotott képünket. A további előadókról a konferencia honlapja és Facebook oldala szolgál folyamatosan frissülő információkkal. A 2020. október 29-ei eseményre jegyek az esemény weboldalán kaphatók.
Kapcsolódó cikkeink
A kormány támogatja a magyar borászat megújulását és hagyományainak megőrzését
Régóta a mezőgazdaság zászlóshajójaként tekintünk a mindig megújulni képes borágazatra,…
Tovább olvasom >Újabb 320 millió forinttal gyorsít a Cleango mobil autómosó
Zöld innováció magyar módra. 100 millió forint friss tőkebevonással és…
Tovább olvasom >A dm első alkalommal készített fenntarthatósági jelentést
A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport…
Tovább olvasom >További cikkeink
III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >Idén is gazdára várnak a Green Pledge védjegyek!
Újra várja a pályázatokat a Green Pledge – a kezdeményezés immár harmadik…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >