Étolajat vizsgál a Nébih

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 27. 11:10

Megvizsgálja a Nébih azokat a gyanús étolajokat, amelyeket egy szakértői csoport talált nemrég több hazai üzletben. Az adóhatóság azt állítja, hogy szigorúan fellépnek a csalók ellen, ám úgy látszik, nem sikerül elriasztaniuk a bűnözőket – írja a Magyar Nemzet Online.

étolaj

Megvizsgálja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azokat a vélhetően áfacsalásból származó étolajokat, melyeket egy szakértői csoport talált nemrégiben több élelmiszerbolt polcain. Míg az itthon előállított étolaj jellemzően 400–510 forintba kerül literenként, a gyanús termékek között van olyan, amelyikért alig 300 forintot kell fizetni. Az árkülönbségre egy magyarázat lehet a szakértők szerint, hogy a termékek áfáját elcsalták. Az is gyanús, hogy az étolajok címkéire bizonytalan hátterű cseh, ukrán, szerb, horvát cégek kerültek. A Hír TV az üggyel kapcsolatban Pleva Györgyöt, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatóságának vezetőjét is megkereste, aki arról beszélt, 2008 óta több mint kilencezer vizsgálatot végeztek ebben a termékcsoportban, és az utóbbi időben nem találtak hiányosságokat. A bejelentések hatására azonban haladéktalanul megkezdik e termékek ellenőrzését. Hozzátette: az európai uniós előírások szerint e termékkörnél nem kell feltüntetni a gyártót, s ez megnehezíti a felelősök felderítését. A Nébih már vizsgálja, hogyan lehetne szigorítani a jelölési előírásokon.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Hír Televíziónak arról beszélt, nem csak étolajjal foglalkoznak az áfacsalók, a cukor és a liszt is a célkeresztjükbe került. A tárcavezető szerint a NAV-nak, a Nébihnek, illetve a rendőrségnek a legkeményebben fel kell lépniük a csalók ellen.

Ugyanez a szakértői csoport egyébként 2011-ben már végzett egy hasonló vizsgálatot, és ez vezetett az amerikai kitiltási botrányhoz. Csakhogy a vizsgálat szerint a korábban érintett márkákból jó néhány most ismét megjelent bizonyos áruházak polcain. A CBA kommunikációs igazgatója ugyanakkor nem tud róla, hogy a náluk forgalmazott étolajjal bármi probléma volna. Mint elmondta: szállítóiknak nyilatkozniuk kell arról, hogy az áthárított áfát elszámolják a költségvetéssel szemben.
hirdetés

A televízió a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) is megkereste az ügyben. Azt a választ kapták, a kormány az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) bevezetésével pont az ilyen kétes eredetű áruk beáramlását szeretné megakadályozni. Az adóhatóság adatai szerint a rendszer segítségével 2011 óta ezres nagyságrendben buktak le étolajjal üzletelő csalók. Ám a lebukások, úgy látszik, mégsem riasztották el a bűnözői köröket. A szakértői csoport ugyanis arra is rávilágított, hogy négyből három cég továbbra is működik azok közül, amelyek a 2014-es, áfacsalásban érintett vállalkozások listáján szerepeltek. (mno.hu)

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink