Északkelet-Magyarországon járt idén a Coop Rally
A COOP lánc üzleti partnereivel összefogva immár tizenkettedik alkalommal szervezte meg a Coop Rallyt, amelynek kezdetek óta legfontosabb célkitűzése a minőségi hazai élelmiszer-termelés középpontba állítása. Az idei verseny Magyarország északkeleti régiójának cégeit látogatta körbe.
Az idei szakmai programon 115 élelmiszeripari, kiskereskedelmi, szolgáltató- és médiacég csapata 100 autóval, 3 médiabusszal Magyarország északkeleti régióját járta körbe szeptember 14–15. között. A résztvevők a hazai élelmiszer-kereskedelmi piacon évi mintegy 2000 milliárd Ft-ot kitevő termékértékesítést és a Coop Csoporttal együtt több mint 50 000 munkavállalót képviseltek.
Az eseményt mindkét nap végigkísérte dr. Feldman Zsolt, a agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár is, aki elmondta: nem véletlen, hogy a Coop Rally fővédnökségét évről évre vállalja Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, hiszen a Coop és beszállítóinak együttműködése példaértékű partnerség, amelyet másoknak is érdemes lenne követni.
A Coop Rally kapcsán végzett munka mára vitathatatlanul látható, a fogyasztók a világszínvonalú magyar termékeket keresik a boltok polcain, a biztonságos minőségi magyar termékek elfogadottsága rendkívül megnőtt.
Felmérések igazolják, hogy: a lakosság részére fontos a magyar eredet, de a jó ár-érték arány is. Az elmúlt években csökkent azok aránya, akik elsődlegesen az árat veszik figyelembe, és többen vannak, akik a magyar eredetet helyezik előtérbe a választásnál az árral szemben – derül ki a GfK egy évvel ezelőtti, az étkezési szokásokat feltérképező kutatásából. A COOP büszke arra, hogy ehhez a kedvező trendhez a Coop Rally is hozzájárult.
A több mint egy évtizede tartó összefogás a COOP, valamint partnerei, beszállítói között és az általuk végzett közös munka eredménye, hogy 2017-ben kiérdemelhette a Magyar Termék Nagydíjat.
Az idei versenyt az Ital Magyarország nyerte meg. A záróeseményen Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke köszönetet mondott a résztvevőknek és a média képviselőinek, amiért évről évre a program mellé állnak, és támogatják a hazai gazdaság számára kiemelten fontos ügyet.
„Továbbra is a figyelem középpontjában kell tartani az ügyet, ezért jövőre is folytatjuk a Coop Rally révén megkezdett munkát, és 2018-ban a Dunántúlon rendezzük meg a szakmai programot – mondta az elnök. //
Kapcsolódó cikkeink
Coop: 30 év után is irányt mutat
Változékony, gyakran nehezen tervezhető gazdasági környezetben kellett helytállniuk 2024-ben is…
Tovább olvasom >Megérkezett a HELL New Gen
A HELL ENERGY bemutatja legújabb innovációját, a HELL New Gen-t,…
Tovább olvasom >A kereskedelem tartotta magát a munkáltatói vonzerő terén – A bizonytalan gazdasági helyzet ártott az FMCG megítélésének
A kihívásokkal teli időszakból a Coca-Cola és a MediaMarkt jött…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >