Erősíti márkáit a Heineken
Benedek László, a Heineken kereskedelmi igazgatója azt ajánlotta a résztvevőknek, hogy a söripar példáját csak feltételek mellett kövessék.Az ágazat idei bevetélnövekedésében leginkább az egyutas termékekre kivetett 25 százalékos pluszadó érzékelhető. Bár a Heineken piaci helyzete a 2003-at megelőző viszonyokhoz képest is folyamatosan javul, az elmúlt három évben termékeiket egyre bővülő adóterhek mellett is csak azonos áron tudták értékesíteni. Ennek oka, hogy 2003–2004 során 1,5 millió liter márkás sör tűnt el a magyar piacról, helyettük olcsó importsörök jelentek meg, és a hazai gyártók hatalmas árversenybe kezdtek. A Heineken válaszul erős brandépítésbe fogott a Soproni és a Heineken vonalán. A hazai márka hosszú távú szponzorációs szerződést kötött a magyar vízilabda-válogatottal, és számos nyereményjátékkal is népszerűsítették. A Heineken felfrissítésének első lépéseként megújították a csomagolást, majd ezt követően négy helyett hatosra cserélték a multipackot. Jó választásnak bizonyult a Bajnokok Ligájához kapcsolódó kommunikáció is, a márka növelte presztízsét.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Kitűnően szerepeltek a 2024-es évjáratú borok a XXI. Synvino Borversenyen
Összesen 400 nevezés érkezett az ország 18 borvidékéről a Syngenta…
Tovább olvasom >Mit gondolnak a vállalati felsővezetők a művészetről?
„Topvezetők és a művészet – az örökség és a művészet…
Tovább olvasom >GELATISSIMO 2026: A fagylaltipar legnagyobb szakmai találkozója Stuttgartban
A fagylaltkedvelők és a szakma képviselői izgatottan várják a következő…
Tovább olvasom >