Erősebb állam – erősebb fogyasztóvédelem
Szeptember elsején létrejön az Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, létszámemelésre kerül sor a különböző ellenőrző szervezeteknél, köztük a fogyasztóvédelemben, ahol 2008. január 1-jétől újabb 150 fővel növelik a dolgozók létszámát – nyilatkozta Gyurcsány F
Amennyiben a fogyasztóvédelem hármas célrendszerében – a
fogyasztói tudatosság, a civilszervezetek részvétele, az állami szerepvállalás
– az első két pillér nem elég erős, akkor a harmadikat, az állam
szerepvállalását kell erősíteni a kormányfő szerint.
Tavaly 49 témában végeztek 43 107 ellenőrzést, 10 ezer
laboratóriumi vizsgálatra került sor – közölteWittich Tamás, a Fogyasztóvédelmi
Főfelügyelőség főigazgatója. A múlt évben 1,6 milliárd forint bírságot szabtak
ki. Az idén az első félévben nőtt az ellenőrzések száma, a kiszabott bírság
összege 846 millió forint volt, 70 millió forinttal több, mint tavaly az első
hat hónapban.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Lassanként visszaépülhet a kiskereskedelmi forgalom és lakossági fogyasztás
A kiskereskedelmi forgalom alakulása és a lakossági fogyasztás visszaépülése az…
Tovább olvasom >Túl vagyunk 2 millió visszaváltott palackon, de még vannak gondok
Az év eleje óta Magyarországon vissza lehet váltani a fém,…
Tovább olvasom >NAK-FruitVeB: jó szezonra számítanak a csemegekukorica termelők
Idén jó szezonra számítanak a termelők, bőven jut a feldolgozóiparba…
Tovább olvasom >