Növekvő fogyasztásra számítanak az elemzők

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 07. 06. 11:50

A várakozásokat lényegesen meghaladva nőtt a kiskereskedelmi forgalom májusban, idei legjobb eredményét érte el – hívták fel a figyelmet az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik a következő hónapokban is erős vásárlási kedvre, növekvő fogyasztásra számítanak.

kosar02

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán tette közzé, hogy a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,0 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,4 százalékkal nőtt májusban az előző év azonos időszakához képest az első becslés alapján. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 2,6 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 9,8 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 4,3 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az adatokat kommentálva közölte: a forgalom idén elsősorban a tartós fogyasztási cikkek körében nőhet, a béremelkedés és a jövőre vonatkozó kedvező kilátások hatására a háztartások akár a válság óta halogatott vásárlásokat hajtanak végre.
A forgalom növekedésének üteme erőteljesen gyorsult májusban az áprilisihoz képest, így a bővülés nagyjából összhangban van a béremelkedések szintje alapján várttal – mutatott rá, hozzátéve, hogy a májusi gyors bővülés a tavalyi év azonos időszakának magas bázisa mellett valósult meg.
Az adatok alapján a lakossági fogyasztás bővülése jobban hozzájárulhat a növekedéshez a második negyedévben, mint az elsőben – jelezte.
A szakértő a májusi értéknél valamivel alacsonyabb éves átlagos növekedési ütemre számít a kiskereskedelmi forgalomban.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint az áprilisi és a májusi kiskereskedelmi adatok megerősítik azt a várakozást, hogy a belső kereslet erősödése fontos eleme lesz a GDP növekedésének a második negyedévben, illetve egész évben is. Az Erste becslése szerint a gazdaság 3,7 százalékkal bővülhet, az infláció pedig átlagosan 2,2 százalék lehet 2017-ben, míg az alapkamat változatlan maradhat – közölte.
A kiskereskedelmi forgalom növekedését segítette a reálbérek dinamikus emelkedése, illetve az is, hogy a vásárlási kedv fokozatosan erősödik, ezt a különböző fogyasztói bizalmi mutatók is tükrözik – fejtette ki kommentárjában.
Az év első öt hónapjában 3,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, az elemző az év végéig további erősödésre számít a növekedés tempójában.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője egyebek mellett kiemelte, hogy az idén várható 10 százalék feletti reálbér-növekedés, az előző hónapokban 11 éves csúcsra ugró fogyasztói bizalom, valamint a háztartások pénzügyi vagyonának meredek növekedése a következő hónapokban tovább gyorsíthatja a kiskereskedelmi forgalom bővülési ütemét. A szakértő idén 4-4,5 százalékos éves növekedésre számít a kiskereskedelemben.
Kommentárjában jelezte azt is, 2010 óta 21,3 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom.
A háztartások ugyanakkor nem csak a kiskereskedelemben növelik fogyasztásukat, a vendéglátás, belföldi turizmus, szabadidő, szórakozás, valamint egyéb szolgáltatások területén is jelentős növekedésre lehet számítani – hangsúlyozta.
Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint a kiskereskedelmi adatok értékelésekor figyelembe kell venni, hogy az utóbbi években több olyan intézkedés történt, amelyek fehérítették a szektort – például az online pénztárgépek és az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) bevezetése, valamint a különböző termékekre vonatkozó áfacsökkentés -, így a tényleges kiskereskedelmi forgalom kisebb lehetett a statisztikák által jelzettnél.
A szakértő a tartós fogyasztási cikkeket is magában foglaló nem élelmiszer-termékek kiugró májusi forgalmával kapcsolatban kiemelte, hogy ebben a termékkörben legutóbb 2016 júniusában volt hasonló mértékű, 10 százalékos növekedés.
Németh Dávid arra számít, hogy éves szinten 4-5 százalék között nőhet a kiskereskedelmi forgalom. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink