Erős márkák a gyümölcs-joghurtok között
A gyümölcsjoghurt az egyik legnagyobb forgalmú élelmiszer kategória. Kiskereskedelmi eladása évek óta növekszik, és 2006. május–2007. áprilisban meghaladta a 25 milliárd forintot. Ez 7 százalékkal több, mint az előző hasonló időszakban. Az értékesített mennyiség 50 ezer tonna felett jár, és az utóbbi időben nem mutat növekedést. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat Kiskereskedelmi Indexe. A joghurt az egészséget szolgáló tömegtermékek közé tartozik. Jellemző eladáshelye a modern, 400 négyzetméteresnél nagyobb bolttípus.
Gyümölcsjoghurtból a 400 négyzetméternél nagyobb csatornákra jut a mennyiségben mért forgalom kétharmada. A tendencia növekedést mutat. Ugyanakkor csökkent a 400 négyzetméteres vagy annál kisebb boltok piaci részesedése.
Az árak kismértékben ugyan, de hullámzanak. Egy kiló gyümölcsjoghurt átlagosan 460 forintba került 2005. március-áprilisban, rá egy évre 458, majd az idei hasonló periódusban 517 forintba.
A kereskedelmi márkák nem jellemzők ebben a kategóriában. Alacsony, 12 százalékos arány jutott rájuk a mennyiségi eladásokból, idén január–februárban; mindössze 1 százalékponttal több, mint az előző hasonló periódusban.
A gyümölcsjoghurt kiskereskedelmében az üzlettípusok – mennyiségben mért – piaci részesedése, százalékban
Üzlettípus 2006. 2007.
III.–IV. III.–IV.
2500 nm felett 27 31
401–2500 nm 36 39
201–400 nm 12 9
51–200 nm 17 16
50 nm és kisebb 8 5
Forrás: Nielsen
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Lassan terjed a cash-back rendszer Magyarországon a boltokban
Magyarország 2023 júliusában bevezetett cash-back rendszere, amely lehetővé teszi a…
Tovább olvasom >13,5 százalékkal, 2100 forint fölé emelkedett a fizikai átlagórabér a második negyedévben
Az idei második negyedévben 2104 forint volt a fizikai munkát…
Tovább olvasom >K&H: kevesebb figyelem jut a cégeknél a társadalmi felelősségre
Nagy- és kisvállalatoknál egyaránt csökkent a cégek társadalmi felelősség iránti…
Tovább olvasom >