Erdélyi Pálinka Lovagrend alakul
Az Erdélyi Pálinka Lovagrend alakuló ülését tartják szombaton a Marosvásárhely közelében levő marosugrai (Ogra) Haller kastélyban.
Domokos István, a lovagrend egyik alapítója az MTI-nek elmondta, hogy egyesületi formában már bejegyezték az erdélyi lovagrendet. A szombati ceremónián a kilenc alapítót ütik pálinkalovaggá egy sajátos szertartás keretében. Hozzátette, a lovagrend nyitott marad mindazok számára, akik Erdélyben foglalkoznak pálinkafőzéssel, -forgalmazással. A ceremóniára azonban a többi pálinka lovagrend képviselői mellett olyan tisztségviselőket is meghívtak, akik tehetnek az erdélyi pálinkakultúra fejlesztéséért.
„A magyarországi, felvidéki és vajdasági után épp ideje volt, hogy megalakuljon az Erdélyi Pálinka Lovagrend is” – jelentette ki Domokos István. Ezt az alapító azért tartotta fontosnak, mert – mint megjegyezte – Székelyföldön a pálinka számít nemzeti italnak, sem a bor-, sem a sörkészítésnek nincsen hagyománya. A lovagrendnek szerinte az erdélyi pálinkafőzés a hagyományait kell képviselnie, és meg kell keresnie a pálinka helyét a következő évtizedekre.
Domokos István azt nevezte az erdélyi pálinkafőzők legnagyobb gondjának, hogy pálinka néven csak a Magyarországon és Ausztria négy keleti megyéjében készített párlat forgalmazható az Európai Unióban. Romániában a „palinca” megnevezés használható. (Gazda Árpád, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Elindult a nevezés Az Év Pálinkás Bonbonja 2026 versenyre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Gyenge gyümölcstermés, visszaeső kereslet: nehéz év a pálinkafőzdéknek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Családi főzdék a piaci szorításban – egy zalai pálinkafőzde mindennapjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: értelmét vesztette az árrésstop, februárban dönteni kell a kivezetésről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tudatosabb fehérjefogyasztásra buzdítanak a dietetikusok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új év, tiszta kezdet: ezért érdemes több bioélelmiszert fogyasztani
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

