EOS: a magyar cégek árbevételének mintegy 8 százaléka a késedelmes kintlévőségek behajtásából származik

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 02. 21. 11:07

Tavaly Magyarországon a cégek árbevételének mintegy 8 százaléka a késedelmes kintlévőségek behajtásából származott, 2017-hez képest 2 százalékpontos emelkedés történt – derül ki az EOS Csoport 2018. tavaszán készült európai fizetési szokásokat vizsgáló tanulmányából, amit csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

 

Európa egyik vezető kintlévőség-kezelő vállalatcsoportja 17 európai országban 3400, köztük 200 magyar vállalati döntéshozót kérdezett meg kutatásában.
A közlemény szerint a magyarországi cégek képviselőinek 48 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kintlévőségei kezeléséhez külső partner segítségét is igénybe veszi, amibe beletartoznak a professzionális követeléskezelő vállalatok, valamint az ügyvédi irodák is. Ez az arány nem mutat jelentős változást az elmúlt évhez képest, európai összehasonlításban azonban magasnak számít, ugyanis a megkérdezett európai vállalatoknak csupán a 37 százaléka működik együtt külső partnerrel.
A gazdaság teljesítményének szemszögéből fontos tényező, hogy a behajtásból származó pénzt Magyarországon a vállalatok 54 százaléka saját kintlévőségeik törlesztésére használja fel, míg 50 százalékuk a munkahelyek védelmére és munkahelyteremtésre fordítja az összeget. A megkérdezett vállalat vezetők 46 százaléka említette, hogy tevékenységi körének bővítésére, vagy kutatás-fejlesztésre költ (38 százalék), a vállalatok 24 százaléka pedig a pénzügyi piacon fekteti be ezt a bevételt. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink