EnterPrize: jelentősen nőtt a pályázók száma a tavalyihoz képest a Generali Biztosító 9 milliós összdíjazású, KKV-knak kiírt pályázatára

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 07. 07. 08:28

A KKV-k hazai és európai uniós szinten is a gazdaság egyik alappillérének számítanak, ezért is kiemelten fontos, hogy ez a szektor minél gyorsabban túlléphessen a koronavírus-járvány, a háború és a gazdasági válság okozta nehézségeken. A szektor támogatása érdekében indult el 2021-ben a vállalat EnterPrize névre keresztelt, nemzetközi vállalkozásfejlesztő és szemléletformáló programja, melyhez a Generali Biztosító a tavalyi év után idén is csatlakozott, és meghirdette a kis- és középvállalkozásoknak szóló pályázatát.

A Generali Csoport új vállalati stratégiájának fő mozgatórugója a fenntarthatóság

Új stratégiai ciklusában a Generali fontos lépéseket tesz fenntarthatósági kötelezettségvállalásai terén, továbbra is a pozitív társadalmi, környezeti és az érdekelt felekre gyakorolt hatásra összpontosítva. 2021. decemberében a vállalatcsoport elfogadta az Élethosszig tartó partnerség 24: a növekedés motorja elnevezésű új, hároméves stratégiáját, mely három fő pillérre épül: a fenntartható növekedés előmozdítására, az eredményesség javítására, valamint az innovációban történő kimagasló szerepvállalásra. Emellett azzal a céllal, hogy segítse a kis- és középvállalkozásokat a fenntartható átállásban, a Generali idén tavasszal elindította a kkv-k számára az EnterPrize második kiadását, egy zászlóshajó projektet, ahol a kategóriájában a legjobb vállalatokat díjazzák fenntartható üzleti modelljeikért.

Magyarország immár második alkalommal vesz részt a projektben, mely egyértelműen sikeres a kis- és középvállalkozások szerint is: a tavalyi 81 jelentkező után idén 127 hazai vállalkozás nyújtotta be pályázatát munkavállalói jólét, környezetvédelem és a mikroközösségek iránti felelősségvállalás kategóriákban.

A pályázat szakmai együttműködő partnerei Márta Irén, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért szervezet igazgatója és Kamasz Melinda, a Növekedés.hu gazdasági hírportál főszerkesztője, akik a Generali Biztosító szakértőivel és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. munkatársaival közösen választották ki kategóriánként a nyertes cégeket a beérkező 127 pályázat közül.

Munkavállalói jólét kategóriában a Halas Tűzvédelem Kft. lett a győztes. A cég egyszemélyes családi vállalkozásként indult, mára 30 főt foglalkoztat, jelmondatuk pedig a következő: „A ma gondossága a holnap garanciája.” Számukra a gondoskodás nemcsak szakmai tevékenységükben jelenik meg jelmondatként, hanem munkáltatóként is kiemelt figyelmet fordítanak rá. A kollégák folyamatos szakmai képzésén, fenntarthatósági szemléletformálásán túl a csapatösszetartást is különféle programokkal segítik. A Generali EnterPrize pályázat támogatásával ezt a munkát folytatják újabb közösségi nappal, egészségnappal, illetve személyre szabott rekreációs lehetőségekkel. Társadalmi elkötelezettségük jegyében helyi közösségek megsegítésére is fordítanak a pályázatból: a Csetényi Park fásítása mellett terápiás lovaglást is támogatnak.

A Manual Divat Kft. a környezetvédelem témakörében benyújtott pályázatával aratott győzelmet. A családi vállalkozásként működő cég Karma Pécsi Kesztyű, míg külföldön Karma Leather Gloves márkanéven forgalmazza termékeit. A kesztyűgyártás Pécsett 161 éves tradícióra tekint vissza, ugyanakkor egy olyan iparág, amely számára a fenntartható átalakulás kiemelt kérdés. Így a vállalat is kidolgozta fenntarthatósági tervét, melynek végső célja körkörös gazdasági modelljük megvalósítása. Ennek elérése egy hosszú folyamat, sok egymásra épülő állomással. Egyik kiemelt céljuk a hulladékkezelés optimalizálása: a termékek születésekor keletkező bőr hulladékot szelektálják és további felhasználásra ajánlják: bokszzsáktöltésre, kutyafekhelyhez menhelyeknek, ékszerkészítő kisiparosoknak, iskolák technika óráira, óvodai kézműves foglalkozásra. Az elnyert támogatással termékeik életciklusának növelését szeretnék előmozdítani az árucikkek egyedi sorszámának láthatóvá tételével, a javítási szolgáltatásokkal és a termék megfelelő kezelésével. Az adok-veszek program pedig segít a megunt darabok értékesítésében vagy eladományozásában. Hosszú távú tervük létrehozni egy olyan új alapanyagot a hulladék bőr felhasználásával, melynek tulajdonságai hasonlítanak a valódi bőréhez.

A mikrokörnyezet iránti felelősségvállalás kategóriában pedig a Csákányi Kenyér Bt. nyerte el a 3 millió forintos támogatást. Az Őrség kapujában, Csákánydoroszlóban található családi vállalkozás életében az 1989-es alapítás óta meghatározó a szakma iránti szenvedély. Fő céljuk, hogy minőségi termékeket juttassanak el minél több emberhez. A vállalkozás fejlesztése során ezt kiemelt szempontként kezelték, így kínálatuk folyamatosan bővült a reform-termékek irányába is, teljes-kiőrlésű, szénhidrát-csökkentett és rusztikus termékek bevezetésével. A kis közösségek iránti felelősségvállalás jegyében megkezdték a termékeik mozgóárusítását is, az idősebb korosztály igényeit is kiszolgálva. Az általunk végzett piackutatás és a vásárlói megkeresések alapján vált egyértelművé, hogy bár igény lenne rá, de a gluténmentes pékipari termékek kínálatában hiány van. A Generali EnterPrize pályázat támogatásával megvalósuló új műhely lehetővé teszi számukra a „Csákányi gluténmentes” csomag kialakítását.

A három vállalkozás egyenként 3 millió forintot nyert programja megvalósítására az EnterPrize pályázat keretében.

„A Generali EnterPrize pályázatának sikerét alátámasztja, hogy 2022-ben másfélszer annyi vállalkozástól érkezett be pályázat, mint 2021-ben: tavaly a pályázók száma 81 volt, idén ez a szám 127-re emelkedett, ami egyértelműen sikernek könyvelhető el. A mikro-, kis- és középvállalkozások szerepe jelentős Európa gazdasági fejlődésében, az EnterPrize pályázatunkkal pedig azt szeretnénk elérni, hogy Magyarországon is hangsúlyossá tegyük a KKV-k számára azt, hogy a fenntarthatóság is kiemelten fontos a hosszú távú siker elérésében. Jól látjuk, hogy a szektor nyitott a fenntarthatóságra, a különféle fejlesztésekre, ez a szemlélet pedig elengedhetetlen az eredményességhez. Nem titkolt célunk az EnterPrize-zal az is, hogy a pályázat szereplői megismerhessék egymást, kapcsolatokat alakítsanak ki, melyek jó alapul szolgálhatnak az esetleges jövőbeli közös projektekhez is”

– mondta Erdős Mihály, a Generali Biztosító vezérigazgatója.

Kapcsolódó cikkeink