Ismét izlandi vulkán fenyegeti a légiközlekedést

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 05. 23. 13:06

Vasárnap újabb izlandi vulkánkitörés miatt kezdtek aggódni az európai légitársaságok. A helyi légteret még a hétvégén lezárták, miközben az európai szakértők abban bíznak, hogy a mostani természeti jelenség csak korlátozott hatással lesz a légiközlekedésre. A vulkán aktivitásától, és a szélviszonyoktól függően azonban ezúttal is fennáll a potenciális veszély, hogy akár Dél-Európát is elérheti a hamufelhő.

Lezárták időlegesen vasárnap az izlandi légteret az ország legaktívabb vulkánjának kitörése miatt – közölte az izlandi repülőtereket igazgató hivatal (Isavia). A Grimsvötn a sziget délkeleti részén található, a Vatnajökull gleccser alatt. A vulkánból húsz kilométeres magasságba érő sűrű füstoszlop emelkedett fel, a tűzhányó legutóbb 2004-ben volt ilyen aktív. Hjordis Gudmundsdottir, az Isavia szóvivője azt mondta, a hamufelhő beterítette ugyan Izlandot, de nem Európa felé, hanem nyugati irányban, Grönland felé tart, számolt be a történésekről az MTI.

Figyelmeztető jel ugyanakkor, hogy az egy éve történt izlandi vulkánkitörésnél, mely miatt időlegesen gyakorlatilag a teljes európai légtér megbénult, sokkal hevesebb volt a mostani vulkáni tevékenység. Az európai légügyi szakértők és meteorológusok közreműködésével vasárnap tartott telefonos konferencia keretében arra is felhívták a figyelmet, hogy a hamufelhő az európai légtérben is szétterjedhet, ami a közlekedésben fennakadásokat okozhat, írta a Reuters.

Az illetékes európai hatóságok arra figyelmeztették a légitársaságokat, hogy a hamu keddre elérheti Skócia északi részét, s amennyiben a kitörés erőssége változatlan marad, csütörtökre vagy péntekre Nagy-Britannia, Franciaország és Spanyolország egyes részei fölött is megjelenhet. A figyelmeztetés a legfrissebb ötnapos időjárás-előrejelzésen alapul, de óvatosan kezelendő a meteorológusok szerint a különböző légáramlatok jelenléte miatt. A következő 24 órában ugyanakkor a vasárnapi európai előrejelzés szerint az európai és a transzatlanti légi közlekedésben nem várhatók fennakadások a vulkánkitöréssel összefüggésben.

Tudósok számítottak arra, hogy a tűzhányó mostanában újra működni kezd, de hozzátették, valószínűleg nem lesz nagy kitörés, és nem teremt majd olyan légiforgalmi káoszt, mint amilyet az Eyjafjallajökull vulkán okozott hamufelhőivel 2010-ben. Az európai hatóságok akkor öt napra lezárták a légteret, mert attól tartottak, hogy a vulkáni hamu megrongálhatja a sugárhajtású repülőgépek hajtóműveit.

A tavalyi események egyébként különösen rossz időszakban érintették az európai légitársaságokat, hiszen a gazdasági válság után éppen kezdtek talpra állni. Az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt európai légtérzár következtében azonban Európában 11,7 százalékkal esett vissza a légi utasforgalom áprilisban, míg a nemzetközi utasforgalom 2,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, állapította meg a Nemzetközi Légiforgalmi Szervezet (IATA). Ami a gazdasági károkat illeti, az Airbus számára készített elemzésében az Oxford Economics azt állította, hogy az európai légtérzár összességében ötmilliárd dollár kárt okozott a világgazdaságnak.

A mintegy ötezer járat kiesésével járó légtérzár a légitársaságokon, és utasokon kívül sok céget is igen hátrányosan érintett a leállás, mivel többek között romlandó élelmiszerek, virágok, alkatrészek nem jutottak el időben megrendelőikhez. Az Oxford Economics számításai szerint a légitársaságok vesztesége 2,2 milliárd dollárra tehető, az idegenforgalom mintegy 1,6 milliárdot veszített, mert elmaradtak a turisták. Mintegy fél milliárd dollárra tehető a kár abból, hogy sokan rekedtek a repülőtereken, és nem tudtak visszatérni munkahelyükre. A légtérzár legsúlyosabb hetében a gazdasági veszteségek Európában 2,63 milliárd dollárt értek el, Észak- és Dél-Amerikában közel egymilliárdot, Ázsiában meghaladja a fél milliárdot, globálisan összességében eléri a 4,7 milliárdot – írja az mfor.hu.

Kapcsolódó cikkeink