Energiahatékony Vállalat Díjat érdemelt ki a PENNY
Energiahatékony Vállalat 2021 címmel ismerték el a PENNY-t sikeres energiahatékonysági projektjeiért. A Magyar Innováció és Hatékonyság (MI6) Nonprofit Kft. Energiahatékonysági Kiválósági Pályázatára olyan vállalatok jelentkezhettek, akik már az energiahatékonyság növelése érdekében megvalósított és kimutatható eredménnyel rendelkező intézkedéseket tudtak felmutatni.
„Nagyon büszkék vagyunk, hogy az Energiahatékony Vállalat Díjjal ismerték el munkánkat. Mi a PENNY-nél a jövő nemzedékére gondolva kötelességünknek érezzük, hogy egy tisztább, élhetőbb környezetet biztosítsunk. Az intézkedéseinknek hála 2020-ban sikerült jelentősen csökkenteni az összes villamosenergia-fogyasztásunkat a 2019-es évhez képest, és csapatunkkal karöltve idén is folytattuk az energiahatékonysági projekteket az üzleteinkben és a logisztikai központjainkban egyaránt”
– nyilatkozta Florian Jens Naegele, a PENNY magyarországi vezérigazgatója.

A kiskereskedelmi vállalat célja egy tisztább környezetet teremteni
A PENNY-nél első lépcsőként az ISO 50001 energiairányítási rendszert vezették be 2018-ban, ami a folyamatos fejlődésről, energiahatékonyságról és az energiatudatos folyamatokról szól. A cég energiahatékonysági projektekkel, valamint oktatásokkal és dolgozói szemléletfejlesztéssel kívánt megfelelni az előírásoknak: 2021 októberig többek között LED-ek, napelemek, energia-monitoring rendszerek és nem fosszilis alapú fűtésrendszerek telepítésével, 35 üzlet épületgépészeti korszerűsítésével, elektromos és hibrid autók beszerzésével, üzleteik több mint negyedénél elektromos autó töltőállomások üzembehelyezésével, illetve a teljes üzlethálózatban e-learning bevezetésével tett azért, hogy a vállalások 2022-ig teljesülhessenek.
A 2021-es Energiahatékonysági Kiválósági Pályázatot a Virtuális Erőmű Program keretében hirdették meg, amely a köztársasági elnök fővédnöksége alatt az Európai Bizottság által a legjobb három uniós energiahatékonysági program közé választott fentarthatósági kezdeményezés. Célja, hogy a partnerek energia- és CO2 megtakarításait pályázatain és projektjein keresztül összegyűjtse, bemutassa, jó példáikat megossza és díjazza.
Kapcsolódó cikkeink
Grillszezon a PENNY-ben: még több íz, még nagyobb választék 2025-ben!
Ahogy beköszönt a jó idő, egyre többen gyűlnek össze a…
Tovább olvasom >Így alakul a PENNY nyitvatartása május elsején
Május elsején a PENNY üzletei zárva tartanak, a hét többi…
Tovább olvasom >Hárommilliárd eurót fektet Penny romániaia terjeszkedésébe a REWE
A német REWE csoport tízéves, hárommilliárd eurós beruházási tervet jelentett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Európa legjobb marketingszakembere: magyar győzelem a rangos nemzetközi versenyen
Bánhegyi Zsófia, a Magyar Marketing Szövetség vállalati kapcsolatokért felelős alelnöke,…
Tovább olvasom >Zöldséget gyereknapra – meglepő akcióval készül a foodora
Gyümölcs- és zöldség akciót hirdet a foodora gyereknap alkalmából, hogy…
Tovább olvasom >EY: Kulcskérdéssé vált az energiabeszerzés – egyre több cég versenyképességét vetik vissza az ingadozó árak
A cégek többsége aggódik a növekedéshez szükséges energia beszerzése miatt,…
Tovább olvasom >