Növekedési éhség és inflációs bizonytalanság az európai vállalatoknál

Szerző: Gáspár Kinga Dátum: 2022. 07. 05. 15:30

A növekvő infláció és a kamatemelések miatt a fizetési problémák növekedésére számít a magyar cégvezetők több, mint 70 százaléka. A hazai vállalkozók ugyanakkor sokkal erősebbnek érzik magukat, mint európai társaik és nagyobb arányban is tettek félre forrásokat, hogy fedezni tudják a várva várt növekedést, vagy éppen a nem várt problémákat – derül ki az Intrum 2022-esEurópai Fizetési Jelentéséből (EPR). A felmérés szerint az európai cégek nem érzik magukat felkészültnek az infláció okozta nemfizetési kockázatok kezelésére – és ez alól a magyar vállalkozások sem kivételek.

A fizetési problémák növekedésére számít a magyar cégvezetők több, mint 70 százaléka

Két év pandémia után növekedésre éhesen várták az évet az európai vállalatok, ám az orosz-ukrán háború, és a növekvő infláció láthatóan fokozta az óvatosságot. Az Intrum 24. alkalommal készítette el Európai Fizetési Jelentését(EPR),15 országban több mint 11 ezer vállalkozást kérdeztek meg. A 2022-es kutatásban a válaszadók55 százaléka mondta azt, hogy a cége számára a legfontosabb feladat idén az üzleti növekedés újraindítása volna. A felmérés szerint a cégek profitabilitása csak lassan állt helyre a vírusválságot követően: a válaszadók 52 százalék csökkenő, ebből 45 százalék a korábbinál most is alacsonyabb szinten lévő nyereségről számolt be, 10 százaléknál nőtt, 39 százaléknál pedig azonos szinten maradt a profit – ám utóbbiak több mint a fele arra számít, hogy az hamarosan esni fog.

Az infláció kihívások elé állította a vállalatokat

Az európai cégek nagyjából fele úgy érzi, gyengébb lábakon áll, mint a vírusválság előtt és csak 23 százalék gondolja magát erősebbnek. Az újabb válság, az infláció növekedése elbizonytalanította a piaci szereplőket, akik úgy érzik: nincsenek megfelelően felkészülve a problémák kezelésére” – mondta Deszpot Károly, az Intrum Magyarország CMS igazgatója.

Az infláció növekedése a válaszadók 51 százaléka szerint rontja a növekedési esélyeket, 55 százalék értett egyet azzal az állítással, hogy feszültséget okoz a munkavállalókkal a béremelési igények miatt. A válaszadók 58 százaléka szerint a gyorsuló ütemű pénzromlás rossz hatással van a fizetőképességre is, miután az emelkedő árak miatt nehezebb lesz határidőben kiegyenlíteni a beszállítók számláit. Tíz vállalatból hat szerint az infláció és a kamatok növekedési üteme miatt óvatosabbnak kell lenni a finanszírozási és a kiadási tervekkel. Közben ugyanekkora azok aránya, akik azt állították: cégükben nincs meg a kellő szakértelem, hogy az infláció okozta kihívásokkal szembenézzenek.

Az euróövezetben a legrosszabb a helyzet Észtországban, ahol a legmagasabb az infláció: korábban az energiaárak 38 százalékkal emelkedtek. Az észt vállalkozások 67 százaléka állította, hogy szervezetük nem rendelkezik a megfelelő szakértelemmel ahhoz, hogy sikeresen kezelje az áremelkedések hatásait. A balti államokban egyébként is az átlagosnál nagyobb számú vállalkozás számolt be arról, hogy gyengébb a helyzetük, mint a világjárvány előtt. Ez az arány Litvániában a legmagasabb, ahol a vállalkozások kétharmada mondja azt, hogy ma kedvezőtlenebb helyzetben van, mint a pandémiát megelőzően.

A magyar vállalkozások bizakodóbbak európai társaiknál

A járvány okozta válságból a magyar cégek az európai átlagnál erősebben kerültek ki a felmérés alapján. A magyar vállalkozások esetében szignifikánsan nagyobb az európai átlagnál azok aránya, amelyek erősebbnek érzik magukat, mint két éve: 36 százalék szemben az átlagos 23 százalékkal. A magukat rosszabb helyzetben lévőnek gondoló magyar cégek aránya mindeközben 44 százalékos, vagyis 5 százalékponttal kisebb az európai átlagnál. A magyar vállalkozások bizakodása a térségben is egyedülálló.  A régióban a legkedvezőtlenebbnek a bolgár vállalkozások látják saját helyzetüket, ahol erősebbnek a cégek 16, gyengébbnek viszont 46 százaléka érzi magát. Szlovákiában a magát erősebbnek mondó cégek aránya 26 százalék volt, ennél magasabb arányt Boszniában mértek, 31 százalékot, de ez sem éri el a magyar mutatót.

A vállalkozásokat segítő kormányzati programok hatására a hazai vállalkozások jelenleg sokkal felkészültebben fogadhatják az inflációs kihívásokat európai társaiknál. A hazai válaszadók 47 százaléka mondta azt, hogy megfelelő forrásokat szerez, vagy szerzett a növekedés biztosítására, míg az európai átlag ezzel szemben 39 százalékos volt” – tette hozzá Deszpot Károly. Az Intrum Magyarország CMS igazgatója ugyanakkor megjegyezte: „ennek ellenére a magyar cégvezetők jobban aggódnak amiatt, hogy a magas infláció és a kamatemelések fizetési problémákat okozhatnak az ügyfeleiknél. A magyar válaszadók 70 százaléka úgy vélte: az árak növekedése hatással lesz ügyfeleinek fizetőképességére a következő 12 hónapban – míg 62 százalék szerint a kamatemelések okoznak ilyen problémát.”

 Az Európai Fizetési Jelentésről

Az Intrum, Európa vezető követeléskezelő vállalatcsoportja évente elkészíti a European PaymentReport című jelentését, melyhez 29 európai országban 11 007 vállalattól gyűjtött adatokat pénzügyi működésüket illetően 2022. január 14. és április 12. között. A kapott adatok képet adnak a megkérdezett cégek üzletmenetének sajátosságairól és rálátást biztosítanak mind az összeurópai, mind a felmérésben résztvevő egyes országokban tapasztalható fizetési kockázat mértékéről. A Magyarországra vonatkozó országspecifikus eredmények 451 helyi vállalattól származó adatokon alapulnak.

A reprezentatív felmérés független adatfelvételen alapul.

Az Intrumról

Az Intrum az iparág vezető követeléskezelési szolgáltatásokat nyújtó vállalata, mely Európa 24 országában van jelen. Az Intrum vállalatok fellendülését segíti azzal, hogy támogatja ügyfeleit, és olyan megoldásokat kínál, amelyek igénybevételével mérhetően javul ügyfeleinek cash-flow-ja és hosszú távú jövedelmezősége. A társaság küldetésének fontos része, hogy az egyéneket és a vállalatokat is támogassa az adósságmentesség elérésében. Az Intrum mintegy 10 000 elkötelezett szakembere közel 80 000 vállalatnak segít Európa-szerte. 2019-ben az Intrum proforma árbevétele elérte a 16 milliárd svéd koronát (540 milliárd forintot).

Az Intrum központja Stockholmban, Svédországban található, részvényeit a Nasdaq Stockholm tőzsdén jegyzik. Tovább információkért látogasson el a http://www.intrum.com weboldalra.

Kapcsolódó cikkeink