Illés Fanni: „Soha nem akartam lábakat”
Lábak nélkül született. Szülei – egy nem teljesen korrekt tájékoztatás miatt – majdnem lemondtak róla, végül azonban szerencsére másként döntöttek, s mindent megadtak ahhoz, hogy Illés Fanni magabiztos, fantasztikus kisugárzású, elszánt és hatalmas erővel rendelkező emberré váljon, aki nyáron úszásban aranyérmes lett a tokiói paralimpián, hamarosan pedig megkezdi a Párizsba való felkészülést. A Future Talks egyik legerősebb adásának rövid kedvcsinálója következik.

Illés Fanni
Illés Fanni mesélt arról, milyen újra visszatérni Tokió után az uszodába, és mikor fogta fel valójában, hogy ő úszott a legjobban a paralimpián. Szó esett arról is, hogyan segíthet a humor a nehéz helyzetekben, és hogyan igyekszik oldani azok feszültségét, akik nem tudják, hogyan közeledjenek hozzá amiatt, hogy tolószékben ül és lábak nélkül született.

Krizsó Szilvia
Fanni azt is elárulta Krizsó Szilviának, hogy mi mindent köszönhet a családjának, és miért nem hord műlábakat sem. Nem fél beszélni a gyengeségeiről sem, azokról a napokról, amikor maga alá kerül, vagy épp kikészül valamitől. Megrázó őszinteséggel vall élete kezdetéről, amikor egy orvos „jóindulatának” köszönhetően majdnem a kórházban hagyták őt, elvéve tőle azt az első két, alapvető fontosságú hetet, amit minden kisbabának az édesanyjával kellene töltenie.
Bepillanthatunk Fanni napi rutinjába is, amelyet edzőjével és vőlegényével, Szabó Álmossal oszt meg, és azt is megtudhatjuk, hogyan merít erőt a paralimpiai bajnok abból, ha lemondanak róla.
A teljes beszélgetést meghallgathatja és megnézheti az alábbi platformokon, a linkekre kattintva:
Youtube:
Facebook:
https://www.facebook.com/trademagazin.hu
Soundcloud:
https://soundcloud.com/trade-magazin
Spotify:
https://open.spotify.com/show/1imr2D62BIXEzsr5RNABLu
Trade magazin:
https://trademagazin.hu/hu/rendezvenyek/future-talks-business-podcast/
Minden héten hétfőn 17 órakor új adással jelentkezik a Future Talks Krizsó Szilviával, a Trade magazin business podcastja.
Kapcsolódó cikkeink
Olyan MI kell, ami meg tud bennünket védeni – mondja a kibertitok jövőkutató
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Wolf László: Egy bank mindig több lesz egy fintech cégnél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Dr. Szondy Máté: pszichológushiány van és egyre több a mentális probléma
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Frissítő álmok, fanyar valóság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A kereskedelem nem akadály, hanem eszköz is lehet a fenntarthatóság szolgálatában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tudástranszfer és agrárdigitalizáció: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Magro.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >