Emelkedő árbevételről számolt be a Carrefour
A vártnál nagyobb mértékben emelkedett a legnagyobb európai kiskereskedelmi lánc, a francia Carrefour árbevétele az idei harmadik negyedévben, főleg az európai eladások bővülésének köszönhetően.
A honlapján pénteken közzétett adatok szerint a világ második legnagyobb kiskereskedelmi vállalatának árbevétele 2,2 százalékkal, 21,54 milliárd euróra növekedett a szeptember végéig tartó három hónapban éves összevetésben. Elemzők 21,46 milliárd eurót vártak.
Az üzemanyag- és árfolyamhatást nem számolva a bevételek 4,2 százalékkal emelkedtek az előző negyedévi 2,2 százalékos bővülés után.
A Carrefour értékesítési bevételének 47 százaléka származott Franciaországból, ahol 2,3 százalékos növekedést tudtak elérni.
Erős negyedévet tudhat maga mögött Spanyolországban (+4,6 százalék), Olaszországban (+5,9 százalék) és Brazíliában (+7,4 százalék) is. Az eladásokban 8 százalékos részesedéssel bíró Kínában viszont a gyenge kereslet miatt 11,2 százalékkal csökkent az árbevétel.
Az idei év első kilenc hónapjában a Carrefour eladásai éves összehasonlításban 4,1 százalékkal 63,86 milliárd euróra emelkedtek. Franciaországban 2,8, a külföldi piacokon pedig 5,2 százalékkal növekedett az árbevétel.
A Carrefour bevételei azután indultak növekedésnek, hogy 2012-ben Georges Plassat átvette az irányítást és új üzleti modellt dolgozott ki. Így a francia üzletlánc alkalmazkodott a fogyasztói trendekhez, miszerint a vásárlók a helyi üzletekben történő, illetve online bevásárlást részesítik előnyben a hipermarketekkel szemben. A Carrefour csökkentette árait, egyszerűsítette a termékskálát, felújította régi hipermarketjeit és nagyobb önállóságot biztosított az üzletvezetőknek.
A nyereségről nem közöltek adatokat, de piaci elemzők arra számítanak, hogy a Carrefour adó- és kamatfizetés előtti eredménye (EBIT) idén 2,45 milliárd euróra rúg majd. Pierre-Jean Sivignon, a Carrefour pénzügyi igazgatója jelezte, hogy nincs ellenére ez az előrejelzés.
A kedvező eredményeknek köszönhetően a Carrefour árfolyama 4,91 százalékos emelkedésben, 28,52 eurón állt péntek délelőtt a párizsi tőzsdén, amivel messze a nap nyertese. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Átalakulás küszöbén áll a Kaufland Lengyelországban
Egyre nagyobb fejtörést okoz a Kauflandnak lengyelországi részlege: a német…
Tovább olvasom >Leáll a Carrefour az akciós újságok terjesztésével Franciaországban
Március 31-ével megszünteti a Carrefour a nyomtatott promóciós szóróanyagok terjesztését…
Tovább olvasom >Randstad: az FMCG és a HORECA szektor a legbizakodóbb árbevétel emelkedés terén
A megkérdezett magyarországi vállalatok 50 százaléka nettó árbevételének emelkedésére számít…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >