Emelkedik a balatoni horgászjegyek ára
Átlagosan tíz százalékot meghaladó mértékben emelkedik jövőre a balatoni horgászjegyek ára – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Gyenesdiáson.
Szári Zsolt a hatodik alkalommal szervezett balatoni horgászkonferencián elhangzottakat az MTI-nek összefoglalva elmondta: kilenc éve nem változtattak a horgászjegyek árán, ezért szükség volt a rendezésre.
Tíz százalékot némileg meghaladó lesz az áremelés, de nem egységesen, lesznek ugyanis olyan jegytípusok, amelyek ára változatlan marad – közölte.
A vezérigazgató az elmúlt évek egyik legnagyobb eredményének nevezte, hogy idén vagyonkezelésbe kapta a halgazdálkodási társaság „a 2009-ben eltékozolt”, mintegy 1200 hektárnyi vízfelületet jelentő halastavakat. Ezek adnak ugyanis biztos alapot a vendéglátóhelyekre kerülő, földrajzi oltalommal rendelkező balatoni hal utánpótlásának.
Hozzátette: a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 20 évre kapta meg a térségbeli halastavak vagyonkezelési jogát.
Szári Zsolt az MTI kérdésére elmondta: a magyarországi horgászok száma meghaladja az 500 ezret. Közülük jelentős számú, közel százezer horgász fordul meg évente a Balatonnál, amelyre állandó vagy turistacélpontként tekint horgászhelyének. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szallas.hu: a magyar utazóknak az idén nyáron a Balaton, apartman és két éjszaka a sláger
Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási…
Tovább olvasom >Árzuhanás a paradicsomválasztékban és bőséges jégkrémkínálat a PENNY-ben
A nyár beköszöntével a PENNY szezonális termékekkel és árcsökkentésekkel várja…
Tovább olvasom >Duna House: a balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak
A balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak, aminek következtében nemcsak…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Riasztó jelek a földeken: aszály sújtja a kukoricát, a búzánál még van remény
A szakértők szerint a kukoricaállomány már most tragikus képet mutat,…
Tovább olvasom >