Emelkedett az alakuló cégek száma 2016 első félévében

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 05. 10:22

Több mint 13 ezer új céget alapítottak Magyarországon 2016 első félévében, ami 7,6%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ezzel párhuzamosan a megszűnő vállalkozások száma 5,7%-os csökkenéssel meghaladta a 24,5 ezret – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

A 2016-os év első félévi adatai több szempontból is rámutatnak a jelenlegi vállalkozó környezet változásaira. Mivel még mindig jelentősen több cég szűnik meg, mint amennyit alapítanak, így elmondható, hogy a cégek körében tovább folytatódik az a tisztulási folyamat, amely már évek óta tart. Az alakuló cégek számának emelkedése viszont új jelenség.

– Az új társaságok alapításában tapasztalható növekedés technikai és gazdasági hatások eredőjének tudható be – mondja Pertics Richárd, a statisztikát közzétevő Opten Kft. céginformációs igazgatója. –
A kormány intézkedései (a piacra lépés feltételeinek szigorítása, a tulajdonosok és a vezetők felelősségi körének kiterjesztése, kötelező feltőkésítés) hatására a magyar gazdaság némileg fehéredik, ám a vállalkozói bizalom helyreállásáról, illetve gazdasági fellendülésről még nem igazán beszélhetünk.

Ugyanakkor még mindig magas – az elmúlt évhez hasonlóan közel kétszerese – a törlések száma az alapítások számához viszonyítva. 2016 januárja és júniusa között 24 601 vállalkozás szűnt meg jórészt a cégbíróságok tisztogató munkájának köszönhetően. Az utolsó félév statisztikájának cégmegszűnési adatait vizsgálva e téren is látszik némi pozitív változás; a 2015 első féléves adatokhoz képest közel 6%-kal kevesebb céget törölt a cégbíróság

Kapcsolódó cikkeink