Elveti a zöldségek magyar eredetének megjelölését a FruitVeB
A korábbi elképzelésekkel ellentétben mégsem lesz új, a magyar eredetet igazoló védjegy a zöldségeken – döntött a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB).
Fodor Zoltán, a FruitVeb ügyvezető igazgatója pénteken az MTI érdeklődésére elmondta: a szakmaközi szervezetnél azért vetették el a korábbi ötletet, mert több szakember is úgy vélte: felesleges egy újabb védjegy, mivel a magyar termékek megkülönböztetésére, és így a biztonság garantálására már most is vannak védjegyek, például a magyar termék védjegy.
A szakember jelezte azt is, hogy a magyar zöldségpiac újra élénkül, ha kis mértékben is még, de nő a kereslet. Főként a nagyobb áruházláncok keresik ismét a magyar árut. Fodor Zoltán szerint a termelők most a kármentést végzik: az utóbbi napok eladhatatlanná vált készleteiből amit lehet, azt továbbra is tárolják néhány napig a hűtőházakban. Ezek az uborkára, a paradicsomra és a paprikára vonatkoznak elsősorban.
A salátákat viszont gyakorlatilag nem lehet tárolni. Ezért az itt keletkezett eladhatatlan készleteket megsemmisítik a gazdálkodók – mondta. Az elmúlt hetekben Európa-szerte, így Magyarországon is fogyasztói bizalmatlanság miatt esett a zöldségfélék, főként az uborka kereslete a németországi hasmenésjárvány miatt. Kezdetben a fertőzés forrásaként a spanyolországi uborkát, majd a csírát nevezték meg, és bár azóta kiderült, hogy a járvány elindítóját máshol kell keresni, teljes bizonyossággal még mindig nem tudni, hogy mi okozza a németországi megbetegedéseket.
Mindez viszont elegendő volt ahhoz, hogy az unió piacain drasztikusan csökkenjen a fogyasztói bizalom a zöldségek – főként az uborka – iránt. Ezért jelentős károkat szenvedtek az unió zöldségtermelői szerte Európában, amit mintegy 210 millió eurós kár enyhítéssel igyekeznek kompenzálni a közeljövőben – írja a profitline.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >