Első ízben nevezett ki női vezérigazgatót a Diageo
A DiageoPLC házon belül oldotta meg az Ivan Menezes távozásával előálló helyzetet: Debra Crew személyében kinevezte első női vezérigazgatóját.
A Johnnie Walker, a Guinness sör és a Smirnoff vodka londoni székhelyű gyártója március 28-án közölte, hogy a jelenleg a Diageo operatív igazgatójaként működő Debra Crew július 1-jén lép Sir Ivan Menezes posztjára.
Debra Crew egyik feladata, hogy a jelenlegi gazdasági környezetben is biztosítsa, a fogyasztók továbbra is a Diageo drágább termékeit válasszák. Egyes adatok ugyanis arra utalnak, hogy a drágább szeszes italok és borok iránti kereslet növekedése lassulhat a vásárlók takarékosabbá válása közepette.
A Diageo legnagyobb piacán, Észak-Amerikában is kihívással néz szembe, ahol a vállalat nemrég a vártnál rosszabb első féléves forgalomnövekedésről számolt be.
Debra Crew 2019 áprilisában nem ügyvezető igazgatóként csatlakozott a Diageo-hoz, majd a következő évben átvette az észak-amerikai vállalat vezetését. 2022. októberében lett operatív igazgató.
Debra Crew korábban a Reynolds American, Inc. vezérigazgatója volt, és vezetői pozíciókat töltött be a PepsiCo, Inc.-nél, előtte pedig a Kraft Foodsnál, a Nestlé SA-nál és a Mars Inc-nél dolgozott.
Kapcsolódó cikkeink
Újabb 2 milliárd dollárt fektet a Mars az amerikai gyártás bővítésébe 2026-ig
Az édesség- és snackóriás Mars 2026 végéig további 2 milliárd…
Tovább olvasom >A kereskedelem tartotta magát a munkáltatói vonzerő terén – A bizonytalan gazdasági helyzet ártott az FMCG megítélésének
A kihívásokkal teli időszakból a Coca-Cola és a MediaMarkt jött…
Tovább olvasom >Világnapján ünnepeljük a csokoládét!
Nehéz, sőt, már-már fájó elképzelni egy olyan világot, amelyben nincsenek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >