Első alkalommal volt magyar stand a GastroPan pék- és sütőipari kiállításon
Közel 21 ezren látogatták meg a hét végén Aradon tartott 11. GastroPan pék- és sütőipari, valamint gasztronómiai szakmai kiállítást, amelyen Magyarország nemzeti standdal vett részt – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
Váradi János, a kiállítás szakmai hátterét biztosító PanGastRo Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: a Közép-Európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. jóvoltából első alkalommal volt a vásáron magyar nemzeti stand.
A kiállításon 22 ország 133 kiállítója mutatta be a szakma számára készített felszereléseit, alapanyagait, szakmai megoldásait. A látogatók 92 százaléka a sütőiparban, cukrászatban, fagylalt-, kávé- és csokoládéiparban, a közétkeztetésben és a vendéglátóiparban érdekelt vállalkozó vagy szakember volt.
A kiállítás alkalmával díjazták a legjobb pék- és cukrásztermékeket, megválasztották az év tortáját, illetve az év kézműves és ipari kenyerét is. Idén egy nemzetközi díjat is átadtak a leginnovatívabb kenyér elkészítéséért, a díjat a magyarországi Pedró Pékség pékje, Takó Zoltán nyerte, „Szerencsetarsoly” nevű kézműves kenyerével.
Váradi János szerint a világban a szakmai kiállítások elsősorban a brandépítést szolgálják, a romániai kiállításokon azonban még az eladás a domináns. A résztvevő cégeknek az eladott áruból bőven visszajönnek a részvétel költségei.
Kivételes lehetőségnek nevezte a magyarországi cégek számára, hogy nyelvi korlátok nélkül juthatnak hozzá olyan szolgáltatásokhoz, amelyek a romániai piaci megjelenést segítik elő.
Váradi János, aki korábban a magyar pékszövetség igazgatója volt, 2001-ben költözött Magyarországról Székelyudvarhelyre, ahol azóta adja ki a romániai pék és cukrász szakma egyetlen szakmai folyóiratát, amelyet a Moldovai Köztársaságban is terjesztenek. E kiadvány hirdetői kérték fel a szakmai kiállítás megszervezésére. (MTI, Gazda Árpád)
Kapcsolódó cikkeink
Kivonul Romániából az ország legnagyobb kendertermesztője, a holland HempFlax
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megnyitotta első romániai boltját a német drogérialánc, a BIPA
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Prémiumként eladott takarmánygyümölcs: kettős minőség Romániában, reputációs kockázat a régióban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kreatinnal dúsított gumicukor-szelet nyerte az édesség- és snackipar innovációs versenyét idén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >„Bevált receptek és új hullámok” – trade marketing a következő években (online, térítésmentes konferencia)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar élelmiszeripari cégek mutatkoznak be Dubajban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

