Előzheti a CBA a Tescot

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 11. 11. 13:50

Ha a CBA és a Coop közösen megvásárolják a belga Delhaize-csoport két magyarországi érdekeltségét, a Match és a Profi üzleteket működtető cégeket, a CBA a Tescót megelőzve piacvezetővé válhat.

A Gazdasag.hu által vizsgált tíz, hiper- és szupermarketeket üzemeltető kereskedelmi lánc közül tavaly négy nem tudta megismételni 2009-es árbevételét. A legnagyobb forgalmat – 583,6 milliárd forintot – tavaly is a Tesco érte el, árbevétele így 1,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Második és harmadik helyen szerepel a CBA és a Coop, ám árbevétel adataik nem teljesen összehasonlíthatóak a többi lánccal, mert mindkét csoport sok kisebb céget tömörít, csoportszintű adataik pedig nem lelhetők fel az Opten adatbázisában.

A CBA saját honlapján szereplő információi szerint a csoport tavaly 555 milliárd forint árbevételt ért el, ami 7,5 milliárd forinttal, azaz 1,3 százalékkal több a 2009-es értéknél. A harmadik Coop Murányi László vezérigazgató nyilatkozatai szerint a két évvel ezelőtti 510 milliárd forintot legfeljebb 1-2 százalékkal meghaladó árbevételt ért el 2010-ben.

Ha a Coop és a CBA közösen megvásárolja a Delhaize-csoport magyarországi érdekeltségei közül a Match és a Profi áruházakat működtető cégeket (a Gazdasag.hu információi szerint a Cora-üzletek nem szerepelnek a megállapodásban), akkor a tavalyi adatokkal kalkulálva a CBA piacvehetővé válhat, hajszállal megelőzve a listavezető Tescót. A két magyar láncnak együttesen 58,9 milliárddal növekedne a forgalma az akvizícióval. A Match és a Profi egyébként sereghajtók, az elmúlt évben mindkettőnek jelentős (16-17 százalékos) forgalomcsökkenéssel kellett szembenéznie.

A három dobogóstól meglehetősen lemaradva negyedik a Spar Magyarország Kft. 334 milliárd forinttal, ami 6,5 százalékos csökkenés 2009 azonos időszakéhoz képest. Újabb 100 milliárdos ugrással ötödik helyen zárta 2010-et az Auchan, amely új egység megnyitása nélkül is növelni tudta árbevételét, Az Auchan Magyarország Kft. minimálisan, mindössze 700 millió forinttal növelte forgalmát, amely így 227,4 milliárd forintra emelkedett.

Az úgynevezett hard diszkontok közül a legjobban a Lidl teljesített: 15 százalékkal szárnyalta túl forgalma a 2009-es évet tavaly, 175 milliárd forintot ért el. A Penny Market nem tudta a korábbi év teljesítményét megismételni, 132 milliárd forinttal zárta az évet. Magyarországon a legújabb piacra lépő Aldit 2006-ban jegyezték be, egyelőre sereghajtó a listán, de a német társaság tudta a legnagyobb mértékben növelni az eladásokat. A cég forgalma 22,5 százalékkal bővült 2009-hez képest, így tavaly 43,5 milliárd forint forgalmat produkált.

Az eredményt tekintve egyetlen cégnél sem lesz bezzegév a tavalyi, csupán két társaság tudott nyereséget elérni, igaz a CBA és a Coop összesített eredményéről nincs információnk. A pozitív szaldóval záró Tesco és Penny Market eredménye is elmaradt az egy évvel korábbitól, a Tesco 4,8 milliárd forint, a Penny Market pedig 702 millió forint nyereséget ért el. Társasági adót is csak ez a két társaság fizetett: a Tesco 944 millió forintot, a Penny Market 478 millió forintot. Osztalékot egyetlen vállalkozás sem osztott – írja az Origo.

Kapcsolódó cikkeink