Először kaptak Michelin-csillagot szlovén éttermek
Először kaptak Michelin-csillagot szlovén éttermek: két csillagot a Hisa Franko, öt étterem pedig egy-egy csillagot.
Ana Rost, a Hisa Franko étterem séfjét 2017-ben a világ legjobb női konyhafőnökének választották. „Ez egy olyan páratlan sikertörténet, amely folytatódni fog, ezt megígérhetem” – monda Ros, miután elnyerte a kulináris világ Oscar-díját.
A Michelin Guide korábban nem vizsgálta a szlovén gasztronómiát, de éppen Ana Ros miatt döntött úgy, hogy a következő regionális kalauzt Szlovéniáról adják ki.
Egy-egy csillagot kapott a Radovljica melletti Vila Podvin, a Maribor melletti Hisa Denk, a ljubljanai Atelje, a vipavai Pri Lojzetu és a Nova Gorica-i Dam.
Kilenc szlovén étterem Bib Gourmand minősítést kapott, 37-et pedig Michelin-tányérral tüntettek ki, ezt olyan éttermek kapják, amelyek egyedi választékkal rendelkeznek.
Gwendal Poullennec, a Michelin Guide nemzetközi igazgatója a keddi online díjátadó rendezvényen elmondta: a 120 éves étteremkalauz feladata az volt, hogy felfedezze a világ legkiválóbb kulináris célpontjai.
„Szlovénia kétségkívül ezek között van, a tehetséges és kreatív szakácsainak köszönhetően, akik a rendkívüli természeti erőforrások okán, amelyek lehetővé teszik a kiváló minőségű alapanyagok előállítását, napról napra kivételesebb ételeket készítenek” – hangsúlyozta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Felragyogtak a csillagok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kóstoljunk bele a vibráló élményekbe! – Ázsiai–magyar fúziós élmény a belváros szívében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Gordon Ramsay – már nem csak látogatóban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H: decemberi SZÉP kártya toplista: idén trendforduló várható?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >December 23. után is lehet bubizni a fővárosban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
