Előretör az online hirdetés

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 10. 22. 00:02

A recesszió okozta visszaesés után lassan kezd magához térni az online hirdetési piac, miközben a nyomtatott és az elektronikus sajtó továbbra is gyengélkedik.

 Iparági elemzők szerint a harmadik negyedévben jószerivel csak az internetes hirdetési piac mutatta az élénkülés jeleit, a többi médium még mindig a visszaeséssel küszködik, s talán már soha nem fogja tudni elérni a válság előtti szintet.
A hirdetők a hagyományos médiumok helyett egyre inkább az internetre terelik reklámra költhető pénzüket, nemcsak azért, mert itt egyre szélesebb közönséget tudnak elérni, hanem azért is, mert az online hirdetési tarifák olcsóbbak a hagyományosnál, s jobban számszerűsíthető a befektetések megtérülése is.
E folyamatok eredményeként az internet a globális hirdetési piac 19 százalékát fogja kitenni 2013-ban – azaz 87 milliárd dollárt – a 2004. évi 4 százalékkal, 18 milliárd dollárral szemben – vélik a PricewaterhouseCoopers és a Wilkofsky Gruen Associates elemzői.
Így az internet a harmadik legnagyobb marketing médiummá válik. Továbbra is a televízió áll majd az első helyen: 36 százalékos, 168 milliárd dolláros piaci részesedéssel a 2004. évi 35 százalékot követően. A lapok tartani fogják második helyüket, de az évi 92 milliárd dollárra taksált bevétel 2013-ban már csak a globális hirdetési piac 20 százalékát fogja kitenni a 2004. évi 28 százalékkal szemben – írja a Privátbankár.hu.




Kapcsolódó cikkeink