Előrehozott balatoni szezonkezdés
A balatoni vállalkozók és turisztikai szakemberek már akkor is elégedettek lennének az idén, ha annyi magyar vendég érkezne a régióba, mint 2008-ban.
Ehhez azonban az kell, hogy ne csak fürödni járjunk a Balatonra, hanem már a május-június időszakban is legyenek olyan rendezvények, amelyekért érdemes fürdőruha nélkül is a Balatonra utazni.
Tavaly a magyarok 2,5 millió belföldi vendégéjszakát töltöttek a Balatonnál ez 4 százalékkal volt kevesebb a 2008-as évhez képest. Idén a turizmusban érdekelt szervezetek, vállalkozók szeretnék elérni, hogy a belföldi utasok legalább annyian legyenek, mint 2008-ban voltak. Ehhez el kell érni, hogy a balatoni szezon ne csak 2 hónapra koncentrálódjon. A július-augusztus mellett, fontos hogy már májusban – júniusban olyan programokat kínáljon a régió, amelyek idecsábítják az utazni vágyókat – nyilatkozta Dani Barbara,a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing iroda igazgatója.
A szakember szerint: a szezon "elnyújtásában" segít a Balaton7 elnevezésű fesztivál, ahol kulturális programokkal, borkóstolókkal, várprogramokkal,valamint aktív szabadidős lehetőségekkel (lovaglás, vitorlázás, gyalogos és nordic-walking-, kerékpáros körtúrák, hőlégballonos repülés) várják az érdeklődőket. Az előszezoni rendezvénysorozathoz 25 balatoni település csatlakozott, a május 7-16. között megtartandó programokra közel száz szálláshely kedvezményes üdülési lehetőségeket kínál.
A programsorozatról és a kedvezményt nyújtó szálláshelyek ajánlatairól bővebben a www.gyereabalatonra.hu/balaton7 weboldal nyújt tájékoztatást – írja a tozsdeforum.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >