Elődeinket ünnepeljük
Kevés olyan kézműves szakma van, ahol a társadalom név szerint is ismeri, sőt elismeri a szakma kiválóságait – ilyen a cukrászoké – Gerbeaud, Hauer, Auguszt nevét mindenki ismeri. Vannak azonban olyanok a magyar cukrászat múltjában, akikről nekünk kell megemlékeznünk.
Az emlékévek szervesen illeszkednek az ipartestület értékmentő munkájához; 2022-ben két ikonikus előd kap munkásságáért ilyen elismerést.
Rákóczi János
Rákóczi munkásságát és határokon átnyúló ismertségnek örvendő süteményét, a Rákóczi-túrós lepényt, az eredeti receptet és a mester életútját országos rendezvénysorozattal tervezzük bemutatni, elsősorban a fiatal generációknak. Ezért országos bemutatókörutat szervezünk szakiskolákba, szeptemberben pedig egy parádés süteménymustra várja majd a nagyközönséget és a sajtó képviselőit a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba (MKVM).
Ezt a programunkat egy egyéni pályázat támogatja, a program aktív résztvevői a sweeTEN 3.0 fiataljai lesznek, akik így egy esemény részletes tervezési, lebonyolítási folyamatát a gyakorlatban is megismerhetik.
A Rákóczi-emlékév, amelynek aktualitását születésének 125. évfordulója adja, egyik kiemelt előadója Gábor Sándor mestercukrász, aki már több éve kitartóan tevékenykedik a sütemény méltó elismeréséért – neki köszönjük, hogy a Magyar Értéktár elemei között idén már a Rákóczi-túróst is megtaláljuk.
Spelter Henrik
Idén emlékezünk az Ipartestület legendás elnökére, Spelter Henrikre, születésének 140. évfordulója alkalmából. Spelter a trianoni szerződés zavaros időszakát követően vette át az ipartestület vezetését, és tette nemzetközileg is elismert szakmai szervezetté, amelynek élén 26 évig állt. Munkásságának elismeréséről semmilyen írásos nyom nem maradt, így az utódoknak kell köszönetet mondania neki, minimum egy jelképes főhajtással.
A tatai cukrászok összefogásával a tervek szerint a projekt így zajlik:
Az MKVM tulajdonát képező, Spelter Henrik által írott receptkönyvből kiválasztanak néhány süteményt, amelyeket díszdobozba csomagolva árulnak a tatai cukrászdák.
A meglévő szülőházára márványtábla kerül.
Egy, egyelőre 6 fából álló fasort ültetünk, amelynek minden darabja jeles, régi cukrász-ipartestületi elnökök nevét viselné.//
Kapcsolódó cikkeink
Nem luxus a jó sütemény – mitől élhető ma a cukrászszakma?
Dráguló alapanyagok, munkaerőhiány, bonyolult szabályozások – mégis, a vásárlók elvárják,…
Tovább olvasom >MCI Közgyűlés 2025
Nagy érdeklődés mellett tartott közgyűlést február végén a Magyar Cukrász…
Tovább olvasom >18 éves a Magyarország Tortája verseny
Az ipartestület meghirdeti az AM Ágazati Értéktárba is nemzeti értékként…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >