Elmenekülhetnek a webáruházak a reklámadó elől

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 10. 15. 11:52

Számos kis és közepes hazai webáruház dönthet úgy a közeljövőben, hogy külföldre teszi át székhelyét, amelyhez a legutolsó lökést a reklámadó bevezetése jelentheti – mondta a Világgazdaságnak Kis Ervin Egon, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület elnöke.

internet

A szakember szerint a hazai üzleti és jogszabályi környezet miatt már eddig is fennállt a veszélye, hogy elindul egy elvándorlási hullám, azonban a nyáron bevezetett új adóteher, illetve a hozzá kapcsolódó adminisztrációs terhek felgyorsíthatják a folyamatot – írja keddi cikkében az újság. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy nem egyértelmű és átlátható, hogy kinek, mennyit kell fizetnie.

A lap emlékeztet arra, hogy júniusban hatályba lépett az e-kereskedelem egységes uniós szabályozása. A fogyasztónak 8 munkanap helyett már 14 naptári napja van arra, hogy minden következmény nélkül elálljon a vásárlástól. Az árut az elállási jog gyakorlásának napjától számított 14 napon belül köteles visszajuttatni a kereskedőnek, azaz maximum a kézhezvételtől számított 28 napon belül. Elállás esetén a vállalkozás nem köteles visszatéríteni a fogyasztónak az emelt díjú fuvarozásból eredő többletköltségeket, csak a normál fuvarozási díjat. (MTI, portfolio.hu)

Kapcsolódó cikkeink