Elmaradt a várakozásoktól a Wal-Mart negyedéves eredménye
Közzétette negyedéves beszámolóját a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi cége, az amerikai Wal-Mart, mely az az elemzői várakozásoknál összességében gyengébb eredményeket közölt – írja a portfolio.hu. Mindemellett a menedzsment rontott az idei éves eredmény előrejelzésén, aminek hatására a részvények közel 3 százalékot estek a nyitás előtti kereskedésben.
A Wal-Mart a július 31-ével záruló második pénzügyi negyedévére vonatkozóan tette közzé eredményeit, melyek összességében csalódást keltettek az elemzői várakozásokkal összevetve. A társaság nettó eredménye 3,48 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 4,1 milliárd dollárról, ami az egy részvényre jutó eredmény szintjén 1,21 dollárról 1,08 dollárra történő csökkenést jelentett.
A Reuters elemzői konszenzusában 1,12 dolláros egy részvényre jutó eredmény szerepelt.
A teljes pénzügyi évre vonatkozóan, mely januárban zárul, a Wal-Mart csökkentette az egy részvényre jutó eredmény előrejelzését, mely így 4,4-4,7 dollár között lehet. Februárban még 4,7-5,05 dolláros egy részvényre jutó eredményt jelzett előre a menedzsment.
A folyó negyedévre a társaság 0,93-1,05 dolláros egy részvényre jutó eredményt vár, míg a Reuters által megkérdezett elemzők 1,08 dolláros eredményt jeleztek előre. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Továbbra is lendületben a legnagyobb családi vállalkozások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
Márciusban a vártnál kevésbé nőtt az amerikai kiskereskedelmi forgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
Nőtt az amerikai kiskereskedelmi forgalom februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >TikTok-láz Budapesten: sorban állnak a fiatalok a QQ Express ázsiai boltjaiért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >