A bérkompenzációt a húsipari cégek nagyrésze nem hajtotta végre
Az elvárt béremelést, bérkompenzációt a húsipari vállalkozások jelentős része nem hajtotta végre, illetve nem tudja végrehajtani a szakszervezet működési területén – közölte a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) szerdán az MTI-vel.
A szakszervezet az 2012. évi adóváltozások hatályba lépése után két hónappal szerzett tapasztalatait ismertetve azt közölte, hogy sok munkavállaló nettó bére több ezer forinttal csökkent január 1-től. Sok embernek a januári keresete csökkent az előző havihoz képest, miközben év elején nőtt az infláció.
A Húsipari Dolgozók Szakszervezete fontosnak tartja, – mivel a kompenzáció a várható inflációt nem ellentételezi -, hogy kezdődjenek tárgyalások a reálbér megőrzését biztosító jövedelemnövelésről.
A szakszervezet véleménye szerint több munkahelyen – így a húságazatban is – bizonytalanságot, félelmet kelt, hogy a munkáltató felmondja a kollektív szerződést, vagy olyan változtatásokat kezdeményez, ami a munkavállalóknak jövedelemcsökkenést okoz.
A HDSZ elnökségének véleménye szerint ez elfogadhatatlan, mivel veszélyezteti a munkabékét. A szociális partnereknek arra kell törekedni, hogy a keresetek megőrizzék a vásárlóértéküket.
A HDSZ felhívja a munkáltatók figyelmét, tegyék meg a szükséges intézkedéseket, hogy az új Munka törvénykönyve bevezetésével ne érje újabb hátrány a munkavállalókat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felértékelődik az utasbiztosítás szerepe 2026-ban a focivébé miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

