Elmarad a minőségmegőrzési idő feltüntetése?

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 06. 04. 12:02

Többfajta élelmiszernél is megszüntetné az unióban a minőségmegőrzési idő kötelező jelzését a holland–svéd közös kezdeményezés. A két állam azzal érvel, hogy ezzel csökkenthető lenne a jelentős mértékű élelmiszer-pazarlás – írja a Magyar Nemzet.

mustát torma majonéz polc

Nagyobb hangsúlyt kap az Európai Unión belül az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem ügye. Ezzel függ össze az a holland–svéd kezdeményezés is, amely egyes élelmiszerek esetében javasolja a minőségmegőrzési idő kötelező feltüntetésének eltörlését – közölte megkeresésünkre a Vidékfejlesztési Minisztérium. Hazánk a felvetéssel általánosságban egyetért. A két ország alapvetően a jelenleg hatályos jogszabályi előírások felülvizsgálatát kéri, továbbá azt, hogy az Európai Bizottság dolgozzon ki konkrét intézkedési javaslatokat az említett ügyben. A kezdeményezés azonban további felvetéseket is megfogalmaz, amelyek élelmiszer-biztonsági és minőségi okokból erősen megfontolandók.

A vitaindító célzattal felvetett javaslat egyébként azoknál az élelmiszereknél szüntetné meg a szavatossági idő jelölését, melyek hosszú ideig megőrzik minőségüket (például száraztészták, egyes konzervek, kemény sajtok, rizs, bizonyos instant porok).

A vidékfejlesztési tárca szerint a kezdeményezés még nagyon a kezdeti fázisban van. Magyarország aktívan támogatja az élelmiszerpazarlás elleni fellépést, és kutatásokat folytat a hazai helyzet feltérképezésére. (Magyar Nemzet).

Kapcsolódó cikkeink